kajatai követ



Kéthavi hírek és meditációk Füzérkajatáról:
az elsõ évfolyam nulladik száma,  a.D. 1996. elsõ havában.
 

Kedves barátaim!

Amióta visszaérkeztem Svájcból, elõször találom messze magam Kajatától. A nem túl messzi Ausztriában fogom ezt a pár hetet eltölteni, hogy gondoskodjom az anyagiakról, és ne feledkezzem meg családomról, itteni hazámról. Egy alkatrészraktárban, valamint a bécsi önkormányzat számitógépes központjában dolgozom. Márciusban megyek vissza a faluba.

Erõs érzésekkel és egy tele pohár hálával tekintek a ‘95-ös és ‘6-os esztendõkre - miközben itt vagyok, “elõéletem” színpadán. Örvendek azért is, mert vannak olyan barátaim akik többnyire mind Kajata barátai. Mert hozzájárultak ötleteikkel, imáikkal, vagy mert olyan jellegü szerepet játszottak, hogy nélkülük nem is tartanánk itt. Lehet, hogy néhányan nem is akarnak tudni róla, lehet, hogy nem értenének egyet velem, hogy fontosak. Mégis egy jó néhány személyt be kell sorolnom e csoportba. Biztos jól teszem, hogy ha példaként az Abbé Philippe Monodra emlékszem, aki türelmével elkisért lelki vezetõként egy fontos idõszak alatt. Itt kell megemlítenem, akinek köszönhetem (elsõsorban) keresztnevem új alakját, magyar létemet. Ha egészen a forrás mélyéig nézünk, szüleimet nevezhetném. Velük együtt minden szülõt is. Mert nélkülük nem lennénk sehol. Szó sem lehetne errõl az emberláncról, ami egészen Kajatáig vezet, és onnan visszaindulva egész országunkat, világunkat érinthet majd, egyfajta láncreakcióban.

Szeretnék bemutatkozni a kajatai követ-tel. Ezért küldöm ezt a körlevelet mint a kk nulladik számát. Remélem, e kis újság sikerül majd összefogni mostani és leendõ barátainkat. Amint tudjátok, nagyon szeretem a levelezést. Pedig tudomásul kell vennem: a jövõben mennyi lesz a teendõm, és ennél is ritkábban érek rá. Igy inkább kivétel lesz, hogy ha valaki kap tölem hosszú, személyes levelet. A rendes körlevél csak kevésbé lehet majd személyes, mint ez a szám. De bízhatsz benne, hogy legalább részben ki fogja elégíteni kiváncsiságodat a sorsomról. Idönként mindenkiért személyesen imádkozok Istenünkhez és Éltetõnkhöz. Ismerve gyengeségemet, kérlek említsetek engem is néha-néha. Gyújtsatok gyertyát egy templomban, vegyetek részt imaláncunkban, ami arra segít, hogy egész létünk imává váljon: Érvényesüljön az, ami legmélyebben van bennünk. Nézzünk szembe létünk értelmével, céljával, az igazán értékessel, tisztával, eredetivel. Saját kilétünk egyszerü dolog lehet számunkra. Azután szabad emberként áhitattal állhatunk csodálatosan sokszínü világunk közepette. Talán ennyit jelentene az, hogy szüntelenül imádkozni? Hogy hitünk annyira gyakorlativá válik, hogy azzal a kulcssal, a hittel, lehessen igazán megérteni minket. Az ilyen ember nem fekete-fehér világban él. Nem vesszi könnyûen az élet ellentmondásait, nehézségeit. Csak hogy az egésznek az alapján, ott áll a hit, és ezáltal valaki a nyugalom és a béke embere lesz. Oszlopként müködik a társadalomban. Úrunk Jézus Krisztus úgy mondja: Aki Õbenne hisz, annak belsejébõl élö víz folyamai ömlenek.
Terjed a lelki sivatag, nálunk Közép-Európában.

Ha levelet írok, Valakinek írok. Rá gondolok, és olyasmit mondok, ami különösen rá vonatkozik. Most sok mindenkinek kellene írnom, és gondolataim az egyiktõl a másikhoz vándorolnak. Micsoda gazdagság, micsoda ellentétek! Kajata azért van, mert egymástól különbözünk. Enélkül a sokszínûség nélkül elképzelhetetlen volna. Mert tanulni szeretnénk egymástól, élvezni együttesen. Még a feszültségek is erre vezethetnek minket, hogy jóbban törõdjünk a másikkal, hogy felismerjünk a történelmi és személyes jellegû valóságokat, határainkat, függõségeinket. De annak jeléül létezik Kajata, hogy emellet is egymással bírjunk. Saját árnyékunkat nem szabad megtagadni. Visszont pont ezért elfogadjuk: Az utolsó valóságok még hátra vannak. Itt kezdjünk, egy kis falúban, mint protestáns, katolikus, adventista, ortodox keresztények, mint egyházba járók vagy nem járók. Közben még egy másik várost várjuk. A Biblia mennyei Jeruzsálemnek hívja. Mindenki már hallottuk a közmondást, hogy “az egész világ egy falu”. Talán ezt fogjuk egy bizonyos fokig tapasztalni Kajatán - ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy megsemmisülne, amik vagyunk. Hanem inkább az lesz, hogy saját gyökereinket jobban megismerjük, és hogy kölcsönösen nyerjünk egymás tapasztalatából, más hagyomány gazdagságából.

Nem ismételném meg a multévi történteket, és a mindennapjaimat. Sok mindenki vendégnek, érdeklõdõnek, barátnak már el kellett mondani ennek örömét, s búját. Valószinûleg már jórészben hallottatok arról, hogy milyen volt itt az ide költözésem óta. Lényegében, a lakással, a házzal egy-két gond volt csak. (Most is, a táborra vonatkozóan, legfõbb gondunk az ingatlannal.) Elöszõr csak nagy nehezen és késve sikerült megszabadulni a lakásszerzõdéstõl Svájcban. Közben ez a református lelkész, aki már szóban megvette elõttem az eredeti házat Botondtól, kicsit sajátos módon létesítette azt az alapítványt, ami ’95 januári megbeszelésünk eredményéül e ház tulajdonosa lett. Nem is érdemes az azóta tapasztalt oda-visszaságról szólni. Csak annyit, hogy egyrészt a lelkész ugylátszik - korábbi igéretei, illetve az elképzelések ellenére - egyedüli jogos tulajdonosnak érzi magát. Így nagyon kétséges, vajon az eredeti ház egyáltalán rendelkezésünkre fog-e állni.
Másrést, a “Kairosz Ifjúsági Alapítvány” a látszat szerint nem szolgálhat mint anyagi alapja kezdeményezésünknek. Az alapítvány a bíróságnál mûködik, visszont a valóságban nem egyértelmûen. A kuratórium tagjai - rajtam kívül - csak a lelkész baráti köre, akik mind református lelkészek. Úgy néz ki, így is fog ez maradni. Különben a teljes kuratórium még soha nem ült össze. Észrevételem szerint nem túlságosan érdekeltek a lelkész társai a dologban, és nem éppen ugyanaz a szellem mûködik ebben a társasságban, mint nálunk. Nem nagyon nyitottak egy ökumenikus összefogás iránt - mert “Magyarországon ilyen nincs”.

Így természetesen gondnoki állásom az alapítványon belül sincs, és miután munkavállalati engedély nélkül nincs tartozkodási engedély, még mindig örök “túristaként” élek itten. Ez még megoldandó.
Ami a szervezetet illeti, véleményem szerint nem tanácsos sietni. Elõször tisztázni kell a Kairosz alapítvány ügyét, másodszor, ha most az elképzeléseket megvalósítjuk, akkor az elsõ tapasztalatokat figyelembe lehet venni a jogi és szervezeti keret megteremtéséhez. Persze ha az ingatlanra gondolunk, már sürgösebb, amennyiben házak használatáról, megvásárlásáról van szó. Nem lenne elõnyös, hogy ha huzamos ideig magánszemélyek lennének a felelõsek, tulajdonosok, hanem minél hamarabb a közösség az.

Visszatekintve igen szükséges volt az elmúlt, Kajatán töltött esztendõ. Az elején állt valami homályos elképzelés egy-két ember szeme elõtt. Az elején volt egész eddigi életem, ami mint egy kis kristály mûködött, mint Kajata ósejtje, ami körül összetömörült a kristály, vagyis az élõ közösség. Most már ennél több is látható. (Még mindig inkább belsõ szemünk elõtt.) Van konkrét terv, ami lebonyolítandó, tökéletesítendõ. Ez a terv mintegy egészében Tõletek származik. Én legfeljebb gyûjtögettem és összecsoportosítottam az ötleteket. Nem egyszer töprengtem, kétségbe vontam személyes felelõsségemet. Mennyei Atyánk akaratát kerestem. Azt nem mondanám: már annyira felismertem, hogy kétség többé nem lesz. Isten akarata megkeresése egy mindennapi dolog, körülbelül mint a megtérés. Visszont meg vagyok gyõzõdve, hogy ha készek leszünk rá, “valami” fog történi, és ekkor nem lesz mindegy. Tudjuk, az Egyház egysége Krisztus mûve és személyes imaszándéka, s ezért a miénk is legyen. Hasonlóképpen, a kajatai közösség a Lélek mûve s nem csupán ember felelõssége. Azért legyünk mi is érte felelõsek. Ez nem éppen paradox, Úrunk Jézus Krisztus azonban úgy, mint egy jól mûködõ cég fõnöke. Õ minden terhét vállalja, közben a cég sorsa minden alkalmazott szívügye legyen.

Hálás vagyok a hegyközi papságért: Meg vagyok gyõzõdve, hogy nem hiába gyûlt össze annyi jó fej. Többnyire 3,4, vagy több faluban látják el a papi teendõket. Mégis a legtöbben segítettek gondolkodni a táborról. Néhányat közülük bizonyára rendszeresen látni fogunk a találkozókon.

A levelezést Hörersdorfban kezdtem, Szilveszter napján, most folytatom, egy padon ülve a floridsdorfi vasútállomáson. Itt szemben ül az ember társadalmunk legfejlettebb emberszállítású (és boldogítású?) módszereivel, mégis: milyen hidegen hat még a felújított pályaudvar is. Ez az állómás mindig szürke, hideg és piszkos volt, és most úgy érzem, legjobb esetben kicsit haladtak a tisztaság terén.

A nagyvárosi életbe már belefáradtam, még mielõtt megszoktam volna. Az ember nem úgy alszik, mint falun. Méghozzá öcsém - aki befogadott diáklakjába - visszakapott megjavított számitógépével grafika- és soundkártyát. Most boldogan gyönörködik, még késõ este (vagy reggel) is, a különbözõ multimédia-alkalmazásokban.

Éldegél a névtelen nagy tömeg, a metróban, mindenütt. Mégis találkozni lehet egyes emberekkel. Bécs minél inkább kozmopolita város. Szélsõség mindenütt - nem csupán ha a hajléktalan drógost nézzük, hanem az egész fogyasztási cirkuszt, az új modort, a beállítságokat tekintetve. Tehát - közelebbrõl nézve - a jó ízlésû polgárokkal, munkásokkal kapcsolatban is. Akadnak már fiatalok, akik elmagányosodnak. Olyanokkal találkoztam, akik, elidegenedve saját hazájuktól, úgy vélik, hogy tulajdonképpen mindig jobb másutt. Legjobb barátai külföldiek. Viszont ha külföldre utaznak, esetleg ott maradnak egy idõre, már egészen más íze lehet a “haza” szónak.

Igazán otthon ott vagyunk, ahol kibékülten élhetünk saját magunkkal, körülményeinkkel, ott, ahol érezhetjük, hogy helyünket betöltjük. Persze ezalatt a béke alatt nem kierõszakolt boldogulást értek, semmiféle rendszerben sem. Az anarchiáról, a csupán vélt szabadságról sem lehet szó. Kelet-Közép-Európában is lassan rájövünk: fogyasztási paradicsom semmiképpen sem lesz. A boldogulás egy vadkapitalista, szétmorzsoltan individualista társadalomban csak nehezen fog menni, és hogy ha igen, akkor csak egy szük rétegnek, méghozzá milyen árat fizet érte az ország.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Levágni és elküldeni Neumann István részére, H-3994 Füzérkajata.

Név:______________________________________ Nemzetiség(ek):________________

Postacím:_______________________________________________________________

___________________Tel.(fax)számok:_______________________________________
                                        M=munka,  P=privát,  F=fax,  E=csak este

Szíveskedjétek X-szel jelezni:

0 A kajatai követ-et rendszeresen meg szeretném kapni ......... példányszámban.
   0 magyarual   0 németül   0 szlovákul   0 franciaul    0 angolul
0 A költségekhez egy évi .........  .............. szándékozok hozzájárulni.
                                    pénznem   mennyiség
0 Egyelõre ingyenesen kérném.

A találkozókról lásd a túloldalon!

Megfigyelések, kérdések Kajatával kapcsolatosan:___________________________________

_________________________________________________________________________
 

--------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeretnék részt venni a kajatai találkozókon

0 a pünkösd elõtti héten (és pünkösdkor).

0 csak pünkösdkor.
Tartoskodásom pontos ideje:.......................-tól ..........................-ig.

0 máskor évközben.                    
Lehetõleg vasárnap du., vagy hétfõn érkezni célszerû.

0 Sátorban nem tudok aludni.         0 Sátort nem tudok hozni.
0 Sátort fogok hozni, vagy helyem lesz családom/társam sátrában..
0 Sátromban ......... helyt tudnám nyújtani azonos nemû, nem saját sátorral rendelkezõ resztvevõknek.

Aki Kajatára jön, az rést vesz egy hetente változó közösségben. Ez a közösség annyit ér, mint a mindenkori résztvevõk összege. Légy szíves írj meg, amennyiben jólesik, a következõ adatokat. Ha körülbelül tudjuk, hogy kik fognak mikor milyen helyt betölteni a közösségünkben, ez nagyon elõsegítene a tervezésben.
Ha többen jöttek, kérünk mindenkinek fénymásolni a lapot, vagy megíratni õket külön papírra.

Nevem:__________________________________________ Szül. Évem:__________

Foglalkozásom:________________________________________________________

Vallási hovatartozásom:__________________________________________________

Anyanyelvem:________________ Mas nyelvek,amelyeket tudom:__________________
                (J)=jól,  (K)=középes,  (A)=alapfokú
Aktiv tag vagy egyházi közösségednek? _______

Ha igen, hogyan? _______________________________________________________

Ha már segítettel egy tábor, vagy hasonló rendezvény megszervezésével: hogyan?

_____________________________________________________________________

Érdékeim, képességeim:___________________________________________________________

_____________________________________________________________________
Köszönjük, szeretettel várunk!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha rendszerrõl lehet szó, akkor a keresztények számára az irányadó a mennyország. Ezt a fogalmat természetesen manapság nem maradhat csak így magyarázat nélkül, ne hogy rosszul értsünk egymást. Magyarázni kell, meg kell és rá kell mutatni. Aki erre kiváncsi, hogy milyen ez a mennyország, ami állítólag már közel, sõt köztünk való, aki ehhez tud hozzászólni, mert megérintette, megtapasztalta, azt Isten hozta Kajatán. Ezt a hírt már szabad terjeszteni.

Mert ideje. Érezõdik egy lelki szárazság. Kajata ilyenkor úgy hat, mint egy oázis, minek a vizét széthordják. Újra kiált egy hang a pusztában: Készítsetek egy útat az esõnek, a késõi esõnek. A megoldást nem a létezõ rendszertõl várjuk - de ebben a rendszerben és ebbõl a rendszerbõl meg lesznek mentve mennyei Atyánknak a gyermekei. Nem nekünk kell saját magunkat megmentenünk. Nem akkor lesz, ha megismerjük, megvalósítjuk önmagunkat. De velünk igenis meg fog törtenni, a közösségben.

Szívem mélyén megért egy határozás. Sokáig megõriztem, elhallgattam, visszariadtam tõle. Viszont nem találok más védõszentet a kajatai közösségnek, mint magát Kersztelõ Jánost. Az õ életére emlékezve, ajánljom ezt a lelki közösséget a háromszor szent Istennek. Ezzel háromfajta szándékomat fejezem ki a számunkra. Elõször, hogy valóban “katolikusok” legyünk. Keresztelõ János azt az õsidõt jelképezi, amikor még nincs szakadás a keleti és a nyugati kereszténység, sõt a zsidó monoteista hit és a názáreti Jézus követése között sem. Másodszor, hogy “adventisták” legyünk mindnyájan, a feltámadott és megdicsõült Krisztus Jézust várók. Keresztelõ János nemcsak hogy az adventista mozgalom egyik nagy “védõszentje”, hanem üzenete és profétai küldetése irányadó a közösségünknek is: hiszen az egész Egyháznak, világnak szól, hogy készüljetek az Úrral való találkozásra. Harmadszor, hogy igazán megtértek legyünk. Keresztelõ János alapvetõ döntésekre szólította fel az embereket. Az õ példája bátorítson minket a szentirás meletti kitartásra, egy olyan jelként, amint annak idején a reformáció lelki vezetõi.

Így áll János, példatlan függetlenséggel és elkötelezettséggel, mint egy híd az ó- és az új szövetség között, a régi és a megújult Egyház között, a modern és az õsi idõk között. Az õ személye, példája ma már nem szólhat egyes magányos embereknek. Úrunk Jézus Krisztus személyében s mûvében megérintette a menny a földet, a mennyország azonban mind tapasztalható valóság, mind jövõbeli valóság lett, amiért cselekvés közben reménykedünk. E magzat körül megnõtt egy közösség, az Egyház. Az Egyházon belül szeretnénk ezért mûködni. Természetesen nem olyan értelemben, hogy kizárólag templomokban, vagy hivõ keresztények között, hanem bármilyen ember iránt nyitottan. Ha mint ökumenikus közösség anyagilag függetlenek szeretnénk maradni egyes egyházoktól, ez nem jelenti azt, hogy az egyházi vezetõk irányitását ne kövessük. Keresztelõ János üzenete ezért a minap egy prófétai közösségé, aminek a nagyobb egyházi és emberi közösség ad otthont, ahol katalizátorként, indítóként mûködik.

Sokaknak ez nem egészen új beszéd. Adventista testvéreimre kiváltképpen gondolok, abban a reményben, hogy ismerjék fel felelõsségünket ebben a mûben. Hogy a visszonylag új - méghozzá nálunk Közép-Európában kis - adventista tradíció fontos szerepet vállaljon egy jelentõsebb ökumenikus összefogásban, ez szokatlan dolog. Meg lehet szokni, és gyarapodni. Szóval, ha nem egészen új beszédrõl van szó, akkor mégis csak egy konkrét, új kezdetrõl, annak keretének megteremtésérõl. Legtöbben eddig messzirõl csupán nézitek, mi forr össze Kajata körül, ha hozzá is járultok eszmeileg. Most pedig mindenkit szívbõl meg is hívom, látogasson és vegyen részt a találkozókon. Sokan kérdeznek majd: de hogy állsz az anyagiakkal, a szervezéssel, hogyan segíthetünk. Legfõképpen jelenléteddel segíthetsz, sok apró dologgal, kézi munkával. Ha jöttök majd ide, akkor jobban fogjátok látni. Addig engedjétek, hogy nagy vonalokban elmondjam, hol tartunk az elmúlt esztendõt követõen.

Arról van szó, hogy majdnem egész éven át lehessen majd táborozni. Most húsvét körül remélek felkészülni, pünkösdkor megkezdeni a lelkigyakorlatos heteket. Szeretnék példaul néhány zenésszel, énekessel, költõvel, pappal találkozni, hogy felkészüljünk zeneileg és liturgiailag a találkozókra. Ha valaki úgy gondolja, jöhetne már pünkösd elõtt segíteni. Írjatok, és megbeszéljük. Pünkösdkor egy imatáborral kezdjük a rendes táborozást. Aki tud, az jöjjön már a pünkösd elõtti hétfõn. A többiek  pénteken érkezhetnek, és maradhatnak vagy hétfõig, vagy pünkösd utáni vasárnapig. Aki köztetek nem szabad pünkösdkor, természetesen bármikor jöhet el. Azt is remélem, hogy ismerõseitek is külditek majd, vagy idõnként vissza jöttök barátokkal együtt.

Tanácsos vasárnap este, vagy hétfõn érkezni Kajatára. Lesz ugyanis egy heti ritmus, a napi ritmus mellett. Egymás követõen a nagy keresztény tradíciókra kerül a sor, hogy bemutatkozzanak: a latin vagy a romai katolikus, a keleti vagy a görög katolikus és ortodox, a protestáns vagy a református, az evangélikus és egyéb feletkezetek, valamint az adventista tradíció. A helyi papság és a vendég papok segítségével szeretnénk naponta tartani míséket, istentiszteleteket a különbözõ liturgikus hagyományokat követõen. A szombatot ökuménikus módon szeretnénk ünnepelni a tábor keretén belül, és ez a bibliai pihenés napja arra is fog segíteni nekünk, hogy átgondoljuk az elmúlt hét tapasztalatait és készüljünk a vasárnapra. Akkor ki fogunk menni, részt fogunk venni füzérkajatán és a körüllévõ falvakban az istentiszteleteken, míséken. A résztvevõk, képességeik szerint, közremûködhetnek ezekben.

A napi program fix pontjaihoz a reggeli és déli ima tartozna, valamint egy kis kézi munka. Aztán rendszeresen tartanánk elbeszélgetéseket, csoportos bibliai tanulmányokat, meditációkat, amihez idõnként elõadások, beszámolók csatlakoznának majd. A természet megismerése, turák, lovaglás, sportolás, tábortüz, cserkész-, müvészi és egyéb kulturális tevékenységek szinte állandó részei lesznek a találkozóknak. Mindez nagyrészben a résztvevõktõl is függ, hogy milyen emberek jönnek, milyen adottságokkal, tehetségekkel s igényekkel.

Már szó esett egy ökuménikus templom építésérõl, de ez még a jövõ zenéje. Én inkább egy megfelelõ nagyságú sátor megszerzésére gondolok, Ukraina felöl esetleg, vagy máshonnan, hátha találnánk egyet pünkösdig, kedvezményes áron. A szállásnak az idõ során több portát is meg kell szerezni és rendbe kell tenni. Nyáron biztos sokan szívesen sátoroznak, de tavasszal és az õsszel házakban kell elhelyezni a vendégeket. Nem szeretnék újakat építeni, még akkor se, ha lenne rá módunk. Füzérkajata kiöregedett község. Van több ház, aminek a gazdájatól a következõ években sajnos el fogunk majd búcsúzni, vagy véglegesen, vagy azért, mert már nem tudja saját magát ellátni, és nincsenek fiatalok akik hajlandóak falun lakni. Ezekbõl szeretnék minél többet a tábornak biztosítani. A tábor ílymódon integrálódva lesz a falusi életbe, a résztvevõk kiscsoportokként, “tábori családokban” fognak lakni. Az étkezést közösen lehet megoldani, a szabadban, sátor alatt, majd étkezõben, vagy igény szerint - pl. reggeli - a házakban, egyes táborhelyeken.

Az anyagiakról a következõ az elképzelésünk - és bizonyos fokig már lehet beszélni elvekrõl: Saját magunknak, a közösségnek nem fogadunk adómányokat, hanem kizárólag a résztvevõk részéröl egy hozzájárulást a közös kasszába, valamint a kajatai követ olvasóitól egy költségtérítést. Ezekhez a díjakhoz ajánlatot fogunk kidolgozni, külön-külön a nyugateurópai, közép-európai és keleteurópai térség állampolgárainak. De végülis mindenki saját magának dönt. (Lehet hogy egy német diák vagy munkanélküli kevesebbel tud csak hozzájárulni, mint egy ukrán üzletember fia.) Amit el fogunk fogadni, az a kis konkrét ajándékot - konyhai felszerelés, ágynemû, könyv, müvészi tárgyak, felszerelések - valamint segítséget az ingatlannal. Nemzetközi visszonyban még nagyon kedvezményesek a házak, telkek ára. Vendégeink, akik pénzesek, és külön kérik, beszélhetnek velem arról, hogy házat vásároljanak Kajatán. Mindig ebbõl a célbõl, hogy egy bizonyos igényt kielégítsünk, és természetesen nem üzleti szándékkal! Az ingatlan általában a közösségé legyen, visszont egyes esetekben maradhatna a vásárlóé, pl. hogy üdülõje is lehessen, és a többi idõre szerzõdés alapján a tábor rendelkezésére álljon. A ház, így is meg úgy is, legalább eszmeileg a vásárlóé lesz, aki ílymódon részt vesz közösségünkben - és akit természetesen mindig szívesen látjuk.

Nem szívesen, de be fogok fejezni egy-két aggodalommal. Elég biztatás rejlik benne ahhoz, hogy pozitív legyen. Nagyon kevés az az ember, aki megérti lelkünk mélységét, és akinek elmondanánk szívünk titkait. Van olyan dolog is, amit - ideiglenesen, vagy véglegesen - nem illene kimondani, a falu, a közösség, vagy egyes emberek érdekében. Nem ezekrõl fogok szólni.
Kajata hagyományosan kálvinista falu. Megszerettem, és a korábbinál már sokkal jobban megismerkedtem a református vallással - nem mint történelmi tényezõ, hanem mint élõ hitközösség. Ha otthon vagyok, imádkozok a református testvérekkel, énekelek és Isten igéjét hallgatom velük. A faluban sok szeretetet tapasztaltam, senki sincs, aki velem rosszul bántott volna. Tudok mégis a falubeli ellentétekrõl, a testvéri gyûlöletrõl, és az ember gyarlóságáról. Tudjuk, hogy sokszor vallási érzések, vagy adottságok belejátszanak ezekbe. Imádkozzunk ezekért a sebekért, ezekért a régi sebekért. Azért is, hogy a tábort ne érintsenek majd rosszul.

Kajata egy olyan falu, aminek sürgösen kellene egy kis új élet, biztatás, talán mûveltség, remény minden bizonnyal, és munkalehetõségek, gyümölcsözõ kapcsolatok a külvilággal. De a község egy olyan térségben fekszik, ami Európa legszebb, legõsibb vidékjei közé tartózik. Ezt a hagyományt, ezt a falusi világot minden áron meg kell õrizni, és nem hagyhatjuk, hogy a táborozás fejlõdése ellenkezõ hatást idézzen elõ.

Végül is, már alig múlik lassan el néhány nap, amikor nem összehasonlítanák engem Roger Schütz testvérrel, sõt szent Pál apostollal, Kajatát Taizével. Igen, vannak párhuzamosságok Taizével. (Bár nem jól ismerem ezt a közösséget, úgy hiszem, lényegében ugyanazt akarjuk. Itt-ott máshol lehet a hangsúly, különbözõ a módszer.) Viszont egy olyan embert mint Roger testvért az Isten csak egyszer hívott, én sokkal jelentéktelenebb vagyok nála. Legalább ugyanannyival, mint Kajata kisebb mozgalom Taizénél. Még ha nem lenne kisebb, akkor is.  Ha nagyon kell, én szívesen István testvér leszek. És ahogy Szentesi Csaba filkeházai parókus hangsúlyozni szokta: Kajata, az Kajata lesz, és semmi más. Ennyi biztos világos mindenkinek. Kajatát, meggyõzõdésem szerint, ugyanaz a Lélek mûveli mint Taizét és másik hasonló mozgalmakat az Egyházon belül.

Sok mindent, ugye, figyelembe kellene venni. S néha kifáradunk. De nem mindenkinek pl. biologus a hivatása. Elég, ha jó kertészek legyünk. Elég, ha szeretünk. A figyelmesség, bárcsak természetessé válna! A dolgok felboncolása aztán már a szakemberek ügye, a történelem viszont az a bíróság, ami itéletet hoz - amig meg nem jelenik Az, aki Maga a történelem Úra.

Sok-sok szeretettel, István testvéretek


Vissza a kezdõ laphoz
Vissza az aktuális számhoz