kajatai követ



Kéthavi hírek és meditációk Füzérkajatáról:
a második évfolyam második száma,  a.D. 1997. húsvétkor.
Hírek
Sorozat
Levél az Élet fájáról
Ima
krisztusban közösség

Kedves barátaim!

Hófehérek a háztetők, s a zempléni hegycsúcsok. Hazúdik az időjárás. Már Húsvét negyedik vasárnapja van. Öt hét múlva Pünkösd lesz, aztán még hat rövid hét, és Grázba utazunk csúcstalálkozóra. Majd találkozunk Kajatán is. Sokkal kevesebben, mint Párizsban és Grázban. S talán mégint meg fogok lepődni azon, kik jönnek és kik nem? Közeledik a nyár, és mint már tavaly is, nem látszik vagy hallatszik sok minden a jó ötletek tulajdonosaitól, akikkel az elmúlt hónapokban találkoztam. Ezért ne számítsunk nagy dolgokra, mert én nem fogok itt egyedül szervezgetni. Csak abban segíteni szándékozom, amit közösen valósítunk meg. Ezen kívül itt vagyok csupán, dolgozom és imádkozom. Kiváncsiskodom: a szeretet lényegé?

Sok újdonság nincs, és az elmúlt dolgokról beszélni sincs kedvem. Itt a rengeteg munka, a kevés pénz, az egészséges feszültség a kívánatos, megálmodott és a lehetséges között. Részben már meguntam én is az állandó pénztelenséget. Viszont tudatosan vállaltam, már azért biztos, hogy másképpen élem ezt meg mint az átlag. Mégis mindenki eljuthat arra, hogy béküljön ki a jelenlegivel, ugyanakkor mégse törődjön bele, illetve a leendőt se felejtse el. Nekem is tanulnom kellett megelegedni a jelenlegivel, a leendőt pedig meg is élem már mint jelen valóságot. Ugyanis mint keresztények a jelenkorban élünk, de abban a tudatban éljünk, hogy az örökkévalóság igenis jelen tényező. Egész másképpen lesz, ha nem is változik sok minden - egyelőre.

Most is folyik a renoválás a házon belül. A nyárikonyhában átteleltem, de hamarosan be akarok költözni az elsőházba. Ha bejön egy-két jelentősebb fizetett munkám, akkor a konyhapadló következik és a vízcsövek lefektetése. Maga a víz bevezetését és a fürdőhelyiségeket a jövő évre tervezem. Addig legalábbis csak hordózuhany lesz, folyóvíz nincs - folyó sincs, legfeljebb Pálháza után a Bózsvában lehet fürödni, de ez nem a legtisztább víz már a vidéken. A szomszéd faluban termálfürdő van - csak útban van a határ. Így hiába van közel, kocsi nélkül egy napon belül alig megközelíthető. (Majd ha nagyok leszünk, fogunk lobbizni határátkelőért és útépítésért.)

A régi csürt már lebontották Papp Laciék és fent, nála újra felhúzták, a lovak szénája lesz benne. Lent új, kisebb csür lesz júliusban, ahova el lehet bújni mind a nap, mind a rossz idő elől. A hátralévő munkák közé tartozik: a krumpliültetés, a kapálás és a bogármentesítés, a telek megdolgozása - hogy a sátraknak sima helye legyen - a tábori konyha megépítése, a 00 újraépítése, a kút rendbetevése, a benti konyha berendezésének tervezése és kivitelezése, a jobb oldali kerítés kicserélése, a telek általános kialakítása, beleértve egy-két új gyümölcsfa, egy méhkaptár és a liturgikus terek kialakítása. Erre kellene még egy-két nagysátor; ez még nincs megoldva, mivel pénz rá sincs. Legfeljebb kölcsön lehetne kérni valamennyit a szezonra. Úgyanúgy megoldatlan az autó - már alig éri megcsináltatni, és én nem értek hozzá. Lehet hogy eladom, de így sokat nem ér, és gépkocsi nélkül leszünk. Ha aztán valaki későn érkezik és nem megy már busz, külön megoldást kell találni, s bevásárolni hátizsákosan kell.
 
Aki ilyen "lökött" dologgal foglalkozik - méghozzá azzal az elvvel, hogy adományok és segélykérés nélkül - annak sűrűbben önkritikusan elmélkednie kell. Nehéz megtalálni az arany középutat. Bár az ember szeretne komolyan venni minden jó tanácsot, szakvéleményt és észszerűen szeretne élni, mégis azzal áll szemben, hogy alapvetően bolondság, meg képtelenség, amit csinál. Legalábbis a józan ész szerint. Elhunyt jó ismerősöm még tavaly azt mondta, hogy: "Igen, menj csak és csináld a dolgod, az ilyesmire csak egyszer képes az ember, fiatalságában. Én már képtelen volnék rá." Én is képtelennek érzem magam, mégis csinálom, hátha kifizetődő majd a kitartás és az az egyfajta "szent  bolondság". Igazán kicsi a szerepem, ötletgyűjtőből "első segédmunkássá" lettem; de ha van értéke a munkának, méghozzá a (minden értelemben) koszos munkának, akkor mégis jelentős lehet. Mert ha nem, akkor csak szép gondolat és elképzelés marad az egész. Attól még igaz, hogy sokkal jobban és ügyesebben kell, hogy dolgozza. Mert nem akármikről van szó, hanem a legszebb és legizgalmasabb valóságokról. Azoktól nem lehet egyszerűen visszatérni a mindennapi "business as usual"-hoz. Mégis lehet, ha pl. megfigyeljük a templomkijáratnál az embereket. Hátha az a helyzet, hogy a házifeladatunkat még nem csináltuk meg?

Sok-sok szeretettel,

István testvér
FEL

Apró hírek, köszöntések, ídézetek

"Akiben a Szentlélek ott van, annak ízlik az ima és mindig rövidnek találja rá az időt...  Találtok perceket, amikor ízlelitek az imának és Isten jelenlétének édességét. A Szentlélek látogatása miatt van ez. Mikor nálunk a Szentlélek, kitágul a szívünk és fürdik az Istenszeretetben. A halat nem bántja, hogy túl sok a víz, a jó keresztényt sem bántja, hogy túl soká van a jó Istennel. Vannak, akiknek unalmas  a vallás; ez csak azért van, mert nincs bennük a Szentlélek."
Vianney Szent János
Köszönjük a sok kecskeméti családnak, amiért a Taizéi Találkozó minden egyes résztvevőjét befogadták! Hasonlóképpen előre is köszöntjük a grázi testvéreinket és barátainkat, hogy a vendéglátás kalandját (és örömét) vállalják.

A mostani vagy az utolsó számmal a legtöbb olvasó csekket kapott. Ezzel be lehet fizetni az önkéntes évi hozzájárulást. Felkérek lehetőleg mindenkit, hogy fizessen be a napokban: ha sokan megteszük, a következő pünkösdi számot nagyobb példányszámban kinyomtatom, hogy elvigyük a grázi Ökumenikus Találkozóra. Azért szükség volna mindenki hozzájárulására, mert erre tartalék nincs. Nem nagyobb összegről van szó, hanem csak a rendes költséghozzájárulásodról. A következő számokat majd az új olvasók finanszírozzák, a különbséget ugyis István testvér szokta kifizetni. Számlák: Magyarország: OTP Sátoraljaújhely 11773346-20379373 Neumann István; Ausztria: P.S.K. 76255009 Neumann Stefan; Svájc: Alternative Bank Olten P.C.46-110-7 zugunsten von Stefan Neumann 7.556.6, vagy: Postcheque 12-77533-6 Neumann Stefan; Németország: Postbank München 325040-802, BLZ 700 10080 Ursula Weigert. Címszó: követ (a "közlemény/Verwendungszweck" mezőben tüntessük fel). Hamarosan lehet, hogy, máshol is lesz számla.

"Boldogok, akik a kétségtől a Krisztusban való közösség fényessége felé tartanak! ... Nem illúziókban élő, hanem józan közösség, amelyik valóságos élethelyzetekben cselekvésre ösztönöz."

Taizéi Levél 1997/1
Egy kajatai születésű hölgy - házunk egyik volt tulajdonosa - erdély származású férjével és két gyermekével haza szándékozik költözni. Fafeldolgozó és gipszprofil műhelyt akarnak üzemeltetni, ami három fiatal embernek munkahelyt adna. A termelést részben exportra szánják.

Augusztus 21-től 30-ig a Zemplén néhány települése - Füzérradványtól Sárospatakon keresztül Szerencsig - helyt ad a Zempléni Művészeti Napoknak. Meghívjuk az érdeklődőket egy kulturális Találkozóra: Kajatán sátorozni lehet, és a 2500 forintos bérlet naponta jogosít kíváló zenei és kulturális rendezvényekben való résztvételünkre. A Művészeti Napok vendégei között az idén található Margit-Anna Süß-Schellenberger, Hansjörg Schellenberger, Emmanuel Pahud, Frankl Péter, Lantos István, Rolla János, Gulyás Dénes, Anatolij Fokanov, az Amadinda ütőegyüttes, a Weiner fuvósötös, a Cantus Corvinus, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Magyar Kamarakórus és sok más zenész, színész és képzőművész. A javasolt formátum a szokásos kerettől indul, tehát a kulturális élmény mellett lelki elmélyülés a Találkozó célja. Az imaórák és szertartások este helyett reggelente lesznek. Estente a nekünk megfelelő műsorban részt vehetünk.

Július végén vagy augusztusban lehet, hogy a Vegyes Házaspárok Találkozójára is sor kerül, továbbá esetleg egy másik Találkozóra vak fiatalok résztvételével. Tervezés alatt a szerzetesek és közösségiek egy találkozója. Célja a rendek, a közösségek és az érdeklődők találkozása és hogy közösen gondolkozzunk, tervezzünk egy nagyobb szimpósiumról "Monasztikus Élet Kortárs Európában" v. hasonló címmel. Jelenleg azután érdeklődöm, vajon realis-e egy ilyen ökumenikus összefogás, vajon van-e érdeklődés, vagy hasonló kezdeményezés?

Köszönöm az új itteni szomszédok kedvességét és segítőkészségét!

Kérjük, hogy akinek jár egyházi vagy más témáju folyóirat, kiolvasás után küldje el rendszeresen.
 
Grázban kajata workshop lesz kedden, 24-én 15 órakor a Burgasse 4/1 alatt lévő "Urania" 8-as termében.

FEL
k a j a t a :   a   k e r e s z t é n y   h a g y o m á n y o k   t a l á l k o z ó h é l y e
találkozó magunkkal -
és a másikkal
Az elmúlt év során, jelen rovatban, találkozhattunk a fontosabb keresztény hagyományokkal: kezdve az adventistával a protestánson keresztül egészen a két nagy apostoli tradícióig, az Egyház nyugati és a keleti tüdejéig. Most egy pillanatig álljunk meg: mi a lényeg? Sok bonyolult kérdés vetődött fel. Mire is készüljünk fel, ha eljövünk Kajatára?

Kajata egy kis település a zempléni hegységben, közel a szlovák határhoz. Gyönyörű tájon fekszik, nevezetessége ugyan nincs a református templomon kívül. Aki ide eljön, az keresi Isten útjait és a közösséget. Az alakuló kajatai közösség szívének számítanak a nyári Találkozók. Eljöhetnek egyének és kiscsoportok, lehetőleg saját sátorral felszerelve: sátortábor lesz, cserkész módon. Fürdőszoba nincs, tüzen főzünk. A hét elején az étkezéshez közös kasszát hozunk létre, krumpli, zöldség, befőtt van bőven. Mindenki kis feladatkört kap.

Azért jöjjünk el, hogy mélyítsük el saját lelki gyökereinket és egy kis darabig más felekezetű, más nemzeti és más-más egyéniséggel rendelkező emberekkel osszuk meg életünket. Egymás segítségére lehetünk lelki és gyakorlati dolgokban. Közösen adjunk példát környezetünknek viselkedésünkkel. Egy kisfaluban semmi sem marad titokban, nem is húzunk fel nagy kerítést, mert olyanok vagyunk, mint egy nyitott képeskönyv.

A heti turnus hétfőn kezdődik. A hétfői nap az érkezés, a megismerkedés és a szervezés ideje: mint egy nagycsaládon belül, mindenki keresi és kapja a helyét. A többi napon - leginkább késő délután -  kiscsoportos beszélgetés lesz, előadás vagy tanuságtétel egy bizonyos hagyományról, és este az illető hagyomány szerint imaóran, misén vagy szertartáson lehet részt venni Kajatán, vagy a környező falvak egyikében. Kedden kezdjük a legősíbb tradícióval, a keresztény Kelettel. Magyarországon példaul a görögkatolikusok tartoznak bele. Szerdán következik a latin tradíció, a római katolikus Egyház. Csütörtökön pedig a protestáns hagyományokra kerül sor. Pénteken a legfiatalabbra, az adventistára. Akkor kezdjük a szombatot, a bibliai ünnepnapot. Szombaton közös istentiszteletre és bibliatanulmányra kerül sor. Ez a nap arra szolgál, hogy a hét tapasztalatait emésztjük meg, és a feltámadás napjára készüljünk. Vasárnap délelőtt kiscsoportosan részt veszünk egy, vagy két környező templomban az istentiszteleten és a mísén/liturgíán. Akinek van tehetsége, aktívan is részt vehet egy-egy szolgálattal. (folytatás)
 


Ezt ki kell tölteni és elküldeni a Közösség címére, Füzérkajatára.

Jelentkezés a nyári Találkozókra

Az összekötő, vagy egyéni jelentkező neve:______________________________

Postacíme:_______________________________________________________

Telefon, Fax, e-mail (ha van):_________________________________________

Nemzetisége:__________________ Egyházközség:________________________

Hányan körülbelül jönnek?_______

0 A követ még nem jár nekünk rendszeresen. Legyetek szívesek kéthavonta elküldeni ..... példányt.
 (Egy kis évi hozzájárulásért, ha lehet.)

0 Szeretnénk eljönni az egyik nyári Találkozóra. Mikor?
___________________________________________

0 Érdekel a Kulturális Találkozó augusztus 21-től (vagy 24-től) 30-ig.
0 Szívesen vennénk részt egy találkozón vak fiatalokkal együtt.
0 Érdekel a vegyes házaspárok találkozója.
0 Nyelvtábor iránt szeretnénk érdeklődni. (július 21-t?l 27-ig német)
0 Érdeklődnénk a szerzetesek, közösségiek találkozója után.
0 Művészeti találkozóra szívesen eljönnénk.
0 Más témás találkozó érdekelne, éspedig ___________________________________

Miben tudnátok segíteni megszervezésében? Kit hívjuk meg vendégként, milyenek elképzeléseitek?

_______________________________________________________________
 
 
Aki Grázba szeretne eljönni, nagyon gyorsan jelentkezzen nálunk!!
(Európai Ökumenikus Találkozó, június 23-tól 29-ig)


A napok reggelivel kezdődnek - lelki és testi táplálékkel. Délelőtt közösen a szükséges munkákat végezzük, utánna túrázás a hegyekben és a környező várakhoz, kastélyokhoz, kisvasuttal stb., érdek szerinti egyéni, vagy kiscsoportos foglalkozás, elmélkédés, beszélgetés és tanulás. Témás találkozó esetén tanfolyamok, előadások stb. lehetnek. Délben imaóra - itthon vagy útközben. Estefelé megállunk, hogy a mindenkori hagyományt jobban ismerjük meg. Szentségimádást, gyónást, csendes imádságot lehet szervezni. A résztvevők kis kulturális rendezvényeket is adhatnak, tábortűz lesz és vidám búcsúest. (Bár minden est vidám is lehet. Csak nem túlságosan hangos.)

Fontos megjegyezni, hogy néhányan a résztvevők közül aktívabb szerepet kell, hogy vállaljanak, miközben mindenki saját módján tagja legyen a közösségnek. Mindig legyenek egy páran tapasztalt keresztények, de jöhetnek akár nem egyházi fiatalok, akár más vallású emberek is, amennyiben egyetértenek az alapvető szabállyal, s jól fogják magukat érezni. Ez is a hídveréshez tartozik, hogy lehetőleg egy olyan vegyes csapat jöjjön létre, ahol támadhatnak feszültségek, de mégis és mindenfelett szeretjük egymást nem csak szóban, hanem egész magatartásunkkal. Ez az első időben nem mindig fog sikerülni, de elősegíthetünk neki azzal, hogy hívjuk meg környezetünkből más keresztényeket és embereket, jöjjenek velünk "nyaralni" kajata módon. Lehetőleg a papjainkat vonjuk be, vagy más vezéregyéniséget. Hozzuk el őket, ha lehet - akár csak egy-két napra.
 

"Bár mindenkitől független voltam, mindenkinek szolgájává lettem,
hogy minél többet megnyerjek.
A zsidók közt zsidóvá lettem, hogy megnyerjem a zsidókat.
A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket.
Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek.
Mindezt az evangéliumért teszem."
Sz. Pál Apostol 1. levele a Korintusiakhoz 9. fejezetéből

Alapvető szabályok a kajatai együttlétről:

  1. Minden ember iránt nyitott, keresztény közösség vagyunk.
  2. Aki részt kiván venni ebben a közösségben, megteheti anélkül, hogy saját identitását tagadja meg.
  3. Kajatán a jelentősebb keresztény tradíciók mind jelen vannak. Tanácsoljuk, hogy mindenki úgy vegyen részt a vallási és társasági rendezvényeken, ahogyan ezt lelkiismerete megengedi. El is várjuk, hogy a másik lelkiismeretét tiszteletben tartod.
  4. Minden résztvevő azzal a szándékkal jöjjön el, hogy a lehető legjobban kihasználja ezt a kis időt - amellett, hogy jól is érezzünk magunkat ebben a tábori nagycsaládban. Ennek érdekében egyrészt elvárjuk, hogy lehetőségeid szerint járulj hozzá a közösség javához. Másrészt szeretnénk, hogy vallásodat, erkölcsi meggyőződésedet, nemzetedet méltóan képviseld, és hogy tanulod meg, egy darabig a másik cipőjében járni.
  5. A találkozók nemzetköziek. Nem tilos, hazafiasnak lenni. Szamunkra a hazaszeretet azzal jár, hogy a más nemzetiségiekben is legelőször az embert, a barátot, a testvért látjuk. Miközben itt tartózkodsz, ez a magatartás elengedhetetlen.
  6. Elvárjuk, hogy a falusi közösség, valamint a környezet védelméhez járulj hozzá viselkedéseddel. Szigorúan tiszteletben tartsd a másik és a közösség javait. A résztvevők életkörülményei nagyon különbözhetnek. Felhívjuk szíves figyelmeteket arra, hogy - bár az igényekre igyekszünk figyelni - a tábornak a felszerelése meglehetősen egyszerű és komfort nélküli.
  7. Mint ökumenikus jellegű közösség, a vallások és a kultúrák egymás iránti megértését, toleranciáját kívánjuk elősegíteni - kényszer és mesterséges keveredés nélkül. Ugyanakkor Keresztelő János példája arra hív fel minket, hogy szálljunk saját magunkba, és igazi, alapvető döntésekre jussunk el: hogy készüljünk az Úr Jézus Krisztussal való találkozásra.
Lehetséges turnusok: július 7-tól 13-ig (csür építése), július 21-től 27-ig (a német lesz a fő nyelv), július 28-tól augusztus 3-ig, augusztus 11-től 17-ig, ausgusztus 18-tól 24-ig, augusztus 21/24-től 30-ig.
érdeklődés esetén kés?bb is.
Egerszalóki Találkozó: VII. 16-tól 20-ig.
Ifjusági Világtalálkozó Párizsban: VIII. 16-tól 22-ig.
KÖZ-Keresztény Összejövetel a Zemplénben: VIII. 5-től 10-ig.
FEL
 

L e v é l   a z   é l e t   f á j á r ó l

(ökumenikus angelusz)

Az Úr angyala a Bibliában figyelemreméltó szereplő: sorsdöntő pillanatokban ő az Isten jelenlétének, műveletének a látható üzenője, a fölfogható jele. Az Ószövetségben néha alig lehet különböztetnie maga az Úristentől. Amikor az Isten ember lett - amikor az Ige testté lön - ő az, akitől ember füle először hallja e legmagasabb titkot. A beszámoló Lukács közreadja nevét: Gábor - azaz, Isten embere. Az angyal szó jelentőssége követ. A lényeg, hogy küldetése van. Azért az angyaloknak sokszínű az arca, a külső tekintete, a természete. Néha maga az Egyház jelképe egy angyal (ld. Jelenések könyve). Mi is - az Egyház tagjai - angyali szerepet tölthetünk be. Ezért mindenki ismételje meg Gábor köszöntőjét.
Képzeletben álljunk a Boldogságos Szűz Mária mellett: mint ha először hallanánk e különleges vendég szájából az égi titkot! Mi is meghökkenénk - miféle köszöntés ez! Pedig itt találkozunk legelőször a Fiu-Isten megtestesülése valóságával: hogy megalázkodott a végtelenségig, hogy hozzánk egyenrangú emberré lett. Ezelőtt a titok előtt hajoljunk meg, mivel kifejthetetlen!
Ugyanezt a titkot tiszteljük Szűz Máriában, ahogyan az egész Egyház a legősíbb idők óta. Ez igaz még a protestánsokra és az adventistákra is, bár másképpen és sokkal kevesebbet mint a katolikus és az ortodox testvéreik, látványosság nélkül emlékszenek meg róla.  Ez utóbbiak egyidőben (csöndes fohászként) az Istenszűlő közbenjárását kérjék.
Máriával együtt hajtsunk fejünket, énünket Isten Igéje előtt. Saját méltatlanságunk láttán fölajánljuk életünket az isteni kegyelemnek, szent akaratával azonosuljunk, majd győzelme részévé válunk. Ez a szándék legyen napjainknak, egész életünknek középpontja.  Így kapcsolódjunk bele ebbe az ősi imába.

Előimádkozó(k): Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát,
és ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát.
Mindenki: Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.
Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

(meghajlás, csend)

Nők: Ime, az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.
Mindenki: Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.
Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

(meghajlás, csend)

Férfiak: És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék.
Mindenki: Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.
Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse,
mert te szültél nekünk Krisztust, az Üdvözítőt, a mi lelkünk Szabadítóját.

Előimádkozó(k): Imádkozzunk...
Mindenki: ...hogy méltók lehessünk Krisztus igéreteire.

(leborulhatunk, hosszabb csend)

Előimádkozó(k): Könyörögjünk!  (felállunk)
Mindenki: Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy
akik az angyali üzenet által szent Fiádnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését
megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe
vitessünk.
Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!

FEL
M    o    n    d    o    m         n    e    k     t    e    k         e    g    y        t    i    t    k    o    t    :
krisztusban közösség
A titok ilyen egyszerű! Két dologért áll a "k" betű kajatában és a követben: a Megváltóért, és a Közösségért, az Egyházért, aminek a feje az Úr Jézus Krisztus. k kilóg a modern idők mulandóságából. Megáll mint egy szikla. Kitart az ember mellett, és Isten mellett. A közösségé, de helyt tud állni akár egyedül is. k egy pluralista korszakba született, tud alkalmazkodni, igazán toleráns. De legfőképpen hallgatni tanult az Istenre. Ellenáll az önközpontú, végül is önpusztító életformákkal szemben. A közösnek, a közösségnek az értékeit saját példájával mutatja ki.
Mi az elhivatásunk egyénileg, és mint közösség? Óriáslépésekkel közeledik korszakunk kétezredik éve. Az emberek képzeletében sok elképzelés fűződik hozzá, nekünk keresztényeknek a lényeg Megváltónk születése.  És nem csak a születése, hanem egy évvel, akár kétezer évvel közelebb vagyunk Isten Országához, Mesterünk visszajöveteléhez. Embernek elég idő a kétségbeeséshez, Istennél olyan, mint egy-két nap.

Az előkészülésben a Fiú événél tartunk: hivatásunk, hogy Jézus nyomában közeledjünk egymáshoz is. Ő az élő Ige, a Szentirás őróla beszél a teremtéstől az új teremtésig, minden írója legalább sejteti. Ha a Biblia oldalain Krisztussal találkozunk, aki mindenben a Mindenhatóra hagyatkozott és Tőe minden hatalmat átvett, akkor csak Isten igéje a számunkra. Más egyébként könyv, szépirodalom, rejtély, unalmas, betű.

Hivatásunk, hogy először magunkkal találkozzunk. Hogy jobban kapcsolódjunk bele azokba a forrásokba, amelyekből elődjeink merítették az "élő vizet". Azokat a forrásokat minden felett szeressük és értékeljük. Azon kívül más források is vannak, de ugyanazt a tiszta vizet adják. Jézus ugy mondta, hogy ő a jó pásztor, és vannak még juhai más ólban, oda is elmegy. Tanítványainak azt parancsolta, menjenek a világ végéig, s mindenkit tanítsanak és kereszteljenek. Ez ma ránk vonatkozik. Engedelmeskedni kell, el kell indulnunk. De máshol más pásztorok más ólokban vigyáznak a nyájra. Hogyan viszonyuljunk hozzájuk?
Hivatásunk továbbá, hogy a másikat fogadjuk el, amilyen és jobban ismerjük meg. Az egyéb források talán soha nem lesznek a miéink, viszont nem tilos, elmélkedni fölöttük, élővizet iszogatni belőlük. Ha tisztában vagyunk saját hitünkkel, akkor minden esély meg van rá, hogy gazdagodjunk. Az esetleges szennyeződések, a tévutak nem fognak becsapni minket, mert Krisztusra tekintve indultunk útra, és a Szentírás (mint az ősforrás) alapján állunk. Saját kútjainkhoz visszatérve is sokkal inkább fogjuk felismerni a szennyeződéseket.
 
Azt nem tudhatjuk, hova vezet el minket a hivatásunk. Ábrahám messze földön otthonra talált, és a leendő örökkévalóság megtekintése után tért nyugalomra - anélkül, hogy különösen "nyert" volna, de anélkül is, hogy szégyent vallott volna. El tudott fogadni a jelen valóságot, rugalmas volt - néha egy picit túl - és az örök-kévalóságot mint jelen tényezőt fogta fel. Minket is idegen földekre hívott az Isten. Minden fiatalnak el kell indulnia a fészekből - ha nem képes elválnia, leginkább baj lesz belőle. Lehet, hogy mint az Alice csodavilágát megéljük a kamaszkort, csak hogy egészen közel az induláshoz kössünk ki. Sehol sem szebb mint itthon. Itthon ott van, ahol kibékültünk magunkkal, és alapvetően környezetünkkel is. Nem minden terv szerint fejlődik, de azok az alapvető igazságok akkor is érvényesek, ha helyzetünk messze visszamarad az ideálisok mögött. Haza vágyodjunk, ahol az igazság házasodik a szeretettel.

Kajata az egység életnagyságú kísérlete. Egyek csak a Fiúban lehetünk, és az egy Hazában, az Egyházban. Tanultuk már, hogy az egység a sokszínűségben is található. Hogy az egy Valóságot esetleg csak különböző oldalakról nézzük. De ne siessük el a dolgokat, ne keverjük össze a vallásokat és hagyományokat! Jelenleg nagy eltérés van (nem csak) Magyarországon az egyházbeli valóságok és a fiatalabb nemzetek egy igen jelentős rétege között. Miközben egyrészt az ökumenizmus sokszor csak szép szó, és a felekezetek saját magukkal vannak elfoglalva, másrészt sok-sok fiatallal beszélve rá lehet döbbeni, hogy mit sem adnak a különböző egyházakra. Amennyiben vallásosak, abba a templomba benéznek - ha így érzik - ami közel van, ami tetszik. A protestáns fiatalok tömegesen elmennek katolikus találkozókra, sok katolikus fiatal viszont nincs megelégedve egyházával és az egyéb felekezetet rokonszenvesnek látja, amennyiben nem gyökéresen fordít hátat az Egyháznak. Mindennek a tetőzése az, hogy a társadalom mindössze még nagyon érintetlen az Evangéliummal. Nevezzük új pogányságnak, poszt-keresztény vagy poszt-kommunista társadalomnak, mindegy. Sok remek fiatalt lehet látni Egerszalókon, Nagymaroson, a taizéi találkozókon, a karizmatikus összejöveteleken. Sokkal, de sokkal több remek fiatalnak jóformán még esélye se volt rá, hogy az élő példán keresztül megismerkedjen Jézussal és az ő Közösségével. Pedig sok jó barátom közülük való. Hivatásunk: a hídépítés. Ember és ember, nemzet és nemzet, ember és Isten között. A mester hídépítő maga a Fiú Isten.

FEL

Vissza a kezdő laphoz
Vissza az aktuális számhoz