kajatai követ


Vissza a kezdõ laphoz

Kéthavi hírek és meditációk Füzérkajatáról:

a második évfolyam ötödik száma, õsz / ádvent A.D. 1997.
"levél"
ima
Kedves Barátaink!

Szembe találtunk magunkat a Jósággal, a Szeretettel. Elõször csak bámultunk, nem tudtuk, mi történik velünk. Igaz-e, vagy mese? Lehet-e bízni érzékeléseinkben? Aztán odébb löktük a kételyt, és mély kortyokkal ittunk. Öröm-ittasok lettünk! Ide találtunk, az oázisba. Hirtelen sok-sok arc jut eszünkbe, emberlánc alakul, mint amikor kézen fogva imádkozzuk a Miatyánkot. Akár a taizéi imáról van szó, vagy a többórás szentségimáról vagy a kisközösségi imakörrõl, tapasztalatunk megegyezik: nagy családot alakítunk. Amikor felszakadnak a gátak, amikor túljutunk a nemtörõdömségen és az önelégültségen, akkor belépünk a létnek egy meg sem sejtett részlegébe. Felelõsek vagyunk egymásért, nem vagyunk egyedül a mezõn. Ha osztozunk, gazdagabbak leszünk. A megosztott bánat sokkal inkább elviselhetõ. Ha nem sajnáljuk önmagunkat és a másik felé nyitottak leszünk, kis csodák történhetnek és el fogjuk felejteni azt, hogy mi egyáltalán az unalom.

Egy ház lakói vagyunk. Ez a ház a mi földünk, szûkebb értelemben Magyarország, illetve vidékünk, vagy városunk. Akár a Zemplén, akár Miskolc, Kassa, Budapest, Sopron, a Nyírség, Baranya, Erdély, Ausztria, Ausztrália, Afrika, Amerika, vagy Ukrajna - a körülmények különbözõek, a kultúra sokszínû, de egy a hitvalóság. Emberek vagyunk, és a hit forrásai ugyanígy fellelhetõek a világ négy sarkán. Sokkal, de sokkal több, ami összeköt, mint az a kevés - fontos ugyan, nem elhanyagolható - ami megkülönböztet.

Ahol ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben, mondta Jézus Krisztus, ott köztetek leszek. Az ember olyan, hogy egyedül nem boldogul. Amit fent próbáltam leírni, magányban lehetetlen elérni. Megtagadják szolgálatukat a meditációs technikák és az önsugallat. Ezekben nincs végleges megoldás, nincs megváltás. Még a misztikusok sem magányukban, hanem a "mennyei seregekkel" való "közösülésben" találták meg hitéletük forrásait. Egy katolikus pap akár egyedül is mondhat misét, egy keresztény akár egyedül is imádkozhat, de csak azért, mert "nem üres a menny". Mert maga az Isten közösség és közösségben vannak teremtményei. Mivel a Teremtõt nem köti az idõ, az imában jelen van az összes élõ és elhunyt embertestvérünk, az Isten színe elõtt lévõ teremtmények. Összeforrunk a teremtéssel, a természettel is, amitõl annyira elidegenedtünk. Ha imádkozik, az ember mûve nem lehet ellentétben a természettel, nem semmisítheti meg, hacsak nem szadista, hogy saját húsába szúrna a kést. Csak aki magányosan, önzõen cselekszik, az pusztíthatja a természetet, csorbíthatja embertársa esélyeit, foszthatja meg egy nemzetet jogaitól és tekinthet el minden komolyabb kötelességvállalástól. Nehezebb idõkben nagyon fontos, hogy nem engedjük magunkat elszigetelõdni, hanem összefogunk. Nem szabad hitetlenkedni, hinni kell, mert ebbõl fakad a cselekvés és a közös megoldás. Az állatok közül egyeseknek kimondottan megfelel a magányos lét. Te nem vagy ilyen állat, hanem a teremtés csúcsa: közösségi és felelõs lény. Attól vagy ember, hogy magadon kívül ismersz mást, hiszel. És nem mindegy, milyen ember vagy. Nem mindegy, hogy mit hiszel.

Magáról a dologról ... 


A szerelmi kapcsolat, a mûködõ család annak az emberi közösségnek az egyik kifejezése. Egy másik az 1-ház. Létünk és társadalmunk minden egyes rétegét összefogja. Benne a jelenben találkozik a tegnap és a holnap. Az emberek olyan közössége, amely törekszik egy minél bensõségesebb viszonyra a teremtõvel. Az Egyház a hinni tudó és vágyó emberek egyesülete, tulajdonképpen minden emberért van. Rajta kívül is lehet lenni, hinni - mert tulajdonképpen két 1-ház van 1-ben: van egy határtalan lelki "testület", aminek a "feje" Krisztus Jézus. (Ezért nagy E-vel írjuk, mert hiszzük, hogy Isten "Fia" Jézus. Õ pedig az Egyház szerves része, tehát isteni valóság az E.) Anyakönyve, tagsági listája nincs a földön. (A Biblia "az élet könyvét" említi, ami a mennyben található és Isten minden gyermeke be van jegyezve - vagy mondjunk inkább "az élet internetje"?) A másik Egyház - sõt több egyház is létezik - az elsõnek látható kifejezése, ennek emberi szervezete. Bár a szervezeten kívül, tõle függetlenül is látszik az Egyház, de hozzá tartózik a 2. az 1-hez, egy kicsit mint a lélek a testhez. Úgy mint a klubnak klubház kell vagy az üzemnek iroda, az országgyûlésnek pedig országház, így kellenek az Egyháznak - az embereknek - papok, püspökök, egyházi szervezetek, templomok, intézmények, bizottságok, ......

kajata egy baráti kör, ami teljesen független minden egyházi szervezettõl. Nem lehet tagja lenni, csak el lehet jönni és itt-ott részt venni. Egy kicsit úgy, mint a "határok nélküli" Egyház - aminek a jelképe szeretnénk lenni. Ezért közremûködünk minden jelentõsebb keresztény egyházzal, emberekkel bármilyen háttérrel. Vannak helyi ifjúsági csoportok, amelyek kapcsolatban vannak kajatával - Magyarország több megyjében, mintegy tíz országban szét vannak szórva kajata barátai. Kajatába, a faluba leginkább nyáron jönnek el, akkor lesznek nemzetközi sátras találkozók. Ott minden fontos keresztény hagyomány képviselve van. Különösen azok részvételének örülünk, akik semmilyen egyháznak sem a tagja, pedig alapvetõen hisznek. Aztán remény szerint több "témás találkozó" is lesz, mert ezt az emberi összefogást az élet és a társadalom minél több területére ki szeretnénk tágítani. Ha kíváncsi lettél, akkor miért ne lépnél kapcsolatba azzal az ismerõsöddel, akitõl ezt a körlevelet kaptad, vagy velem a kajatai címen? (Engem István testvérnek becéznek, Kajatán lakom és mind ennek a koordinátora vagyok.) Egyszerûen írj magadról /magatokról/ egy pár sort, majd válaszolunk (kérdésekre is), s bõvebben megmondjuk, hogyan lehet részt venni ebben.

Kihívás (nem csupán) a "karizmatikusok" részére... 


Közeledik 2000. A keresztények számára ez alkalom az ünnepre, arra is, hogy magunkba szálljunk, magunkat kérdõjelezzük. Elõkészületünk három év alatt három lépésben történik: elõször a Fiúról, aztán a Szent Lélekrõl, majd az Atyaistenrõl elmélkedünk. Ez a Szentháromság miatt van így, azért, mert maga az Úristen Közösség. Most éppen a Lélek évéhez érkeztünk.

Magyarországon jelenleg a legélénkebb mozgalom a kereszténységen belül a "karizmatikus megújulás". Gyökerei a katolikus Egyházon kívül, a pünkösdistáknál keresendõek, de itthon a legtöbb "karizmatikus" katolikus. Hangsúlyozzák a Szent Lélek szerepét a keresztény hitéletben, valamint a "lelki adományok" (karizmák) gyakorlását. A Lélek éve alkalmából kihívást szeretnék feltenni a mozgalom vezetõinek és minden karizmatikusnak, minden kereszténynek is. Ezt ne értsék úgy, mint egyfajta vívókesztyût! Én õszintén kérdezni szeretnék, õszinte és megfontolt válaszokat remélve. Kérdéseimben a személyes szemléletem tükrözõdik, bár néhány aggályt biztosan másokkal is osztom.

1. Örülök annak, hogy új életet hoztatok az Egyházba. Méghozzá nem akármilyet. Emberek élete váltózott, vannak megtérések, sokak látása Isten szeretete iránt élesedett. Öröm, hogy jóval alaposabban élik meg a szentségeket mint sok-sok "vasárnapi", névleges keresztény. Ennek én is tiszta szívvel örülök. Ha emiatt zavart vagy botrányt okoztok a névleges keresztényeknél, tietek a rokonszenvem. Örülhetnének õk is, ne viselkedjenek úgy, mint a tékozló fiú testvére, aki nem akart csatlakozni hazatérõ öccse lakodalmához! Tapasztalataim a magyarországi karizmatikusok közt mégis kettõsek. Hogy miért? Azt én is szeretném kitalálni, ezért nyíltak kérdéseim, megfigyeléseim.

2. Szerintem karizmatikus vagyok az általános értelemben. Mégis ritkán éneklek, imádkozok felemelt kézzel, mert nem vagyok közvetlenül a karizmatikus mozgalom tagja. Vannak olyan viselkedési formák, amelyeket szerte a világon a legtöbb karizmatikus gyülekezeten meg lehet figyelni. Ezek - részben - a nem karizmatikusoknál fejcsóválást, sõt gúnyt is kiválthatnak. A mozgalmon belül pedig a Szent Lélek közvetlen mûködését látják benne. Magyarországon továbbá megfigyelhetõ, hogy a katolikus Egyházon belül legfeljebb néhány százra tehetõ a karizmatikusok "kemény magja" - több ezer szimpatizánssal szemben, akire legtöbbször nem is jellemzõek az említett viselkedési formák. A sportcsarnokban sok az, aki valószínûleg örül neki és szívesen eljön, pedig csak passzív figyelõ, nem énekel vagy csak ritkán, elsõsorban fogyasztja azt, amit lent a színpadon elõad a "kemény mag". Népszerûek viszont a "karizmatikus misék" és egyéb rendezvények, a "sárga énekeskönyv"; mérsékelten népszerûek a nyilvános nagy evangelizációs összejövetelek, amelyek részben külföldi segítséggel kerülnek rendezésre. Ezek manapság fontos tényezõk az egyházi életben.

Viszont nehezen lehet cáfolni azt is, hogy a lakosságnak, - az egyházi tagságnak is - csak egy bizonyos rétege fogékony a karizmatikus üzenet iránt: többé-kevésbé azok, akiknél az érzelmi élmények meghatározóak. Mi van a többiekkel, akik nem ilyenek? Náluk nem mûködik a Lélek? Vajon másodosztályú keresztények õk? Értem: aki "megkeresztelkedik" Szent Lélekkel, nagy örömben részesülhet. Ezt az örömét legszívesebben mindenkivel megosztaná. Viszont nem lehet-e elfogadni, hogy vannak testvéreink, akik megújult keresztények anélkül, hogy átmentek ugyanazon a tapasztalaton? És "muszáj" a Szent Lélek kiáradásának mindig olyan - világszerte megfigyelhetõ - viselkedéssel járnia? (Gondolom, nem. Kétszer jelen voltam, amikor véget ért egy Szentlélek-szeminárium. Mindenki felett egyénileg imádkoztak, hogy elteljen a Szentlélekkel. Az egyik alkalommal nem hagytam, hogy felettem imádkozzanak. Járok a Szent Lélekkel nap mint nap. Idegenkedtem a sok sírógörcs, földre esés, nyelven mormolás, össze-vissza prófétálás, sóhajtozás miatt. /Elnézést, ha szavaimmal valakit megbántanék! Meghagyom, mert így észleltem./ Úgy határoztam meg, hogy ez nem hiányzik nekem - de ezt nem tudták elfogadni! Rendszerint szorongattak, karomat húzták meg, többen azt közölték velem, ne szomorítsam a Szent Lelket és bár csak én is a jó útra lépnék. A másik alkalommal egészen más volt: nagyon örömteli alkalom, többhetes növekedés csúcsa, de nem voltak olyan viselkedési formák, amelyeknek visszataszító hatása lehetne, amelyekre mondható, hogy fanatikus. Akkor sem imádkoztak felettem, viszont örömmel részt vettem az imában, amikor az egyik barátomra került sor, aki a szemináriumot végezte.) Én ezeket a viselkedési mintákat pl. Ausztráliában figyeltem meg: kispap idõmben a szeminárium közelében tevékenykedett egy pünkösdista szekta, és az adventista egyetem hallgatóira "szakosodott". Volt egy-két személyes barátom, aki otthagyta a szombati istentiszteletet és vasárnaponként oda vonult a karizmatikusokhoz. Azért mentem én is oda, hogy legalább tudjam meg, mi a helyzet. Most nyilván a katolikus karizmatikusoknál nincs azzal gondom, hogy elferdítenék a tanítást, mint a szektások. Viszont a baj akkor kezdõdik, ha egyesek az Egyházon belül téríteni kezdenek és úgy viselkedni, mint ha a szektásoktól tanulták volna. Ezzel nem akarok a Szent Léleknek parancsolni, de bizonyos mintákat nyílván máshonnan másoltak. Azért feltenném a kérdést: Ha csak a látható "karizmákra" gondolunk - mi az, ami a pünkösdistáknál jó és igazi, amit át lehet venni, és mi az, ami nem méltó egy magyar katolikushoz? A Szent Lélek biztos figyelembe veszi a kulturális és személyes különbségeket. Mik a kritériumok?

3. A keleti keresztények keresztségük, a katolikusok bérmálásuk alkalmával "megkapják" a Szent Lelket. Az adventisták "vízzel és Szent Lélekkel" meg vannak keresztelve. A protestánsoknál minden bizonnyal mûködik a Lélek is. (Hogy mi jónak, lejebb megvizsgáljuk a "Levél az élet fájáról" c. rovatban.) Ezzel szemben egyes ismerõseimnél azt figyelem meg, hogy minden lehetséges alkalommal "feltöltõdnek a Lélekkel" - tehát felettük imádkoznak és újra megkapják. Vajon elfogy-e a Szent Lélek? Vajon egyfajta pótszentséggel van dolgunk, amire idõnként szükségünk volna, mint a gyónásra? Mi a Szent Lélek kiáradásáért történõ ima jelentõsége és szerepe a mai Egyházban? Hogyan járulhat hozzá a szentségek elmélyítéséhez, tartalommal való ellátásához?

4. A Szent Lélek "lelki ajándékokat" oszt ki közöttünk. Errõl olvashatunk a Bibliában, ez megegyezik a keresztény, vagy akár nem keresztény emberek tapasztalatával. Mindenkinek meg vannak a maga tehetségei, adottságai, ajándékai. Néha csak úgy rádöbbenünk valamire, néha meglepõ módon részesülünk benne, néha egyszerûen megtanuljuk, mint pl. egy nyelvet. (A karizmatikusok is általában megtanulják, hogyan kell "nyelveken imádkozni".) Léteznek általános, minden embernek szánt ajándékok - pl. a türelem, az irgalom, az öröm - és különös ajándékok - pl. a tanítás, a gyógyítás és a prófétálás. Vannak fontosabb adományok - elsõ sorban a hit, a szeretet és az igazságosság - és kevésbé fontos adományok - pl. a nyelveken történõ imádság és annak értelmezése. A karizmatikus mozgalmon belül viszont gyakran az a látszat, mintha fordítva volna a sorrend: ott van jelen a Lélek, ahol erõs az érzelem, túlcsordul az öröm, ahol nyelveken imádkoznak, sírva nevetnek, prófétálnak, gyógyítanak és lelkek között tesznek különbséget. Ha pedig elmúlt az érzésem és az örömöm, akkor elpártolt volna tõlem a Lélek? Nem pont akkor vesz hajlékot bennem? Hogyan lehetne helyre tenni a sorrendet? Hogyan lehet elkerülni azt a látszatkeltést, hogy a megújult kereszténység feltétlen velejárója a fent megnevezett ajándékok gyakorlása? Hogyan lehet jobban érvényesíteni a fontosabb ajándékokat?

Ez a legkomolyabb gondom: mint ha néha nem elég karizmatikusak lennének karizmatikus testvéreim, vagyis egyoldalúak... Ez egyben a legkomolyabb kihívás minden keresztény számára: elhanyagoltuk-e lelki életünket, lelki ajándékainkat? Hát fogjuk egymás kezét és igyekezzünk "igazi karizmatikusok" lenni!

5. Afrikában pl. évek óta túráznak pünkösdista misszionáriusok és nagygyûléseiken emberek ezrei "térnek meg" egyszerûen azzal, hogy kezüket emelik. (Késõbb nyílván csak a tömeg kisebbik része közeledik ténylegesen a szekta felé.) Nálunk azért másképp történnek a dolgok, nagyobb az igazi megtérések aránya, legfõképpen ott, ahol mûködnek a kisközösségek. Akkor is felvetõdik a kérdés: mik a megtérés gyümölcsei, velejárói? És hogyan lehet elkerülni a csupán felületes, érzelmi "megtéréseket", legrosszabb esetben a manipulációt? Hogyan érjük el igazán az arra hajló embereket?

Mindezekre a kérdésekre még nem találtam választ, vagy csak részben. Másokra itt nem is térek ki - mint a "sárga könyv" minõsége. Kérném karizmatikus testvéreimtõl, segítsenek rajtam és tisztázzák a felvetõdött gondokat. Visszatérünk rá a követ hasábjain is. Bár nem szoktunk közölni olvasói leveleket, de a visszhang jellegénél és terjedelménél fogva, valamit majd kitalálok.

Mindössze meg kell jegyeznem, hogy helyeslem az egyházi vezetõk magatartását: itt-ott korrigálják, néhányan támogatják is a megújulást. Az egységet kell keresnünk, nekünk nem kariz-matikusoknak is tanulnunk kell. Azt kell érezniük minden kétségen kívül, hogy helyük az Anyaszentegyházban van. És amennyiben tiszteletben tartják az egyházi rendet és a szentségek útját, így minden aggodalmam másodrendû, ha nem is lényegtelen.

Milyen sûrûn szeretnéd a követet ? 


Kitérek egy adminisztrációs kérdésre. Vannak, akik több személyes híreket kérnek. Olyanok is vannak, akik szimpatizálnak kajatával, pedig más kezdeményezésekkel leterheltek. A követ-kezõkre gondolok: a) Akinek van drótpostája és aki igényli - pl. csoportvezetõk, jó barátok - feliratkozhatnak egy kis levelezési listára. Így, ha valakinek írok, akkor a közérdekû anyagot akár több barátnak küldhetem el, többletköltség nélkül, és ti sûrûbb, személyesebb információt kaptok (amely részben nem egy nagyobb nyilvánosságnak való). b) Évente egyszer a követet nagyobb példányszámban kellene kinyomtatni, és aki csak idõnkénti információt kér, csak azt a szórószámot kapja kézhez.

Ezzel nem szeretnék több szintet bevezetni a közösségen belül. Tény viszont, hogy nem mindenki egyformán vehet részt, mert pl. egy másik közösség tagja. Az is "kajatai", aki életében csak egyszer jön el, ugyanúgy mint az, aki évente többször jelentkezik. Fontos a helybeli csoportmunka, és ehhez szerintem a követ marad az összekötõ.

Készülünk néhányan Bécsbe a taizéi találkozó-ra. Még egy állomás az úton! Ti akik eljöttök, ti akik itthon maradtok vagy máshova utaztok: Érezzétek jól magatokat, vigyázzatok magatokra! 98-ra már csak az izgalmas 99, 00 következik. Hogy, hogy ilyen hamar itt lesz...! Emlékszem, hogy immár 15 éve tûnõdtem 2000-rõl, mint valami iszonyú távoli dologról: hogy iskolás gyerekek apja leszek és meglett missziós orvos.

Sok-sok szeretettel:

István testvér

Kajatán, 1997.XII.14-én, Keresztelõ János ünnepén

fel

L e v é l   a z   é l e t    f á j á r ó l

"Bizony, bizony mondom nektek: Aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbe-vinni, amiket én magam cselekszem, sõt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek. ... Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg õt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek marad."
János 14,12-17
Ahhoz, hogy a keresztények ismerjenek meg az Istenség harmadik személyével, fájdalmas veszteséget kellett tapasztalniuk. Legalábbis minden ember veszteségként tapasztalná: Jézus az Atyához megy. A kereszten az Õ kezébe ajánlja lelkét, majd a Föltámadt tanítványai szeme láttára távozik. Felfoghatatlan, úgy mint legkedvesebb embertársunk távozása. S mint oly gyakran, az emberek zöme csak most ébred rá: Íme, kicsoda az Ember! A rajongók és az ellenségek egyformán magukba szállnak. Csak suttogva emlegetik nevét, viszont dönteniük kell személyérõl. Vagy lemondanak róla és igényét kikényszerítik az életükbõl, vagy pedig a föltámadott Krisztus fölfordítja létüket. Távozása következtében jobban felismerik, kicsoda õ és mi messiássága értelme. Majd arra a Lélekre döbbenek rá, aki végig elkísérte és aki keresztsége alkalmával betöltötte.

Korábban az Isten Lelke - a teremtés alkalmával - az õsvizek felett lebegett, mint valami absztrakt isteni ténykedés. Most még, miután ismerjük a názáreti Jézust, a Lélek személyében lép fölénk az a Valaki, aki már Jézusban jelen volt és aki folyton köztünk lesz, hogy az õ igazságát szemünk elõtt tartsa. Úgy virít az Egyház szívében, mint a természet a tavaszi esõk után, sõt az maga az Esõ. Minden ember, aki lelkileg él - akiben meg van a hit lángja - felszívja a várva várt nedvet. A "világ": ebben az értelemben mindenki, aki éppen csak létezik, de lelkileg nem élõ. Nem ismerik azt a Lelket, aki Krisztus Jézusban van, aki az Egyház vérkeringését irányítja és lelki életünket meghatározza. Természetüknél fogva visszautasítják a Lelket, vagy inkább elzárkóznak elõle. Bennünk meg megmarad, mert Jézusban hiszünk, mert szeretjük õt és parancsait megtartjuk. Ez egy kétoldalú viszony. Õ is mindent megtett és megtesz, amit csak kérünk tõle, hát mi is azt tegyük meg, mivel szeretjük.

Akkor ugyanazokat a tetteket fogjuk véghez vinni, sõt annál nagyobbakat is. Ha Urunk Jézus Krisztus nagytetteire gondolunk, akkor ne elsõként jussanak eszünkbe látványos csodái és rendkívüli kisugárzása az emberekre. Gondoljunk csak arra, hogy a tanítványok lábait megmosta, hogy az igazságért szembeszállt az ég és a világ hatalmaival és hogy a szolgák szolgája lett. Ezek az igazi nagytettei. Tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos értelemben már nem is lehet felülmúlni azt, amit (értünk is) tett. Nem is hiába van az, hogy az õ erkölcsi szintjén csak egy maroknyi ember található, mint - mondjuk - Mahatma Ghandi vagy Szent Ferenc. Legtöbbünknél túl nagy ellentét tátong az igény és a gyakorlat között. Vagy pedig lelki törpék vagyunk, hiányzik belõlünk az emberi, erkölcsi nagyság. Az erkölcsi törpe a rosszat csak azért kerüli, mert szerencsére a jámbor nagyanya beleoltatta a tízparancsolatot, vagy mert fél attól, mit gondolnak a többiek, ha elcsábítja azt a nõt. Aztán egyszer csak elrontjuk... A Lélek ekkor beleavatkozik, és a mindent eldöntõ, hitbeli lépésre késztet minket, ahányszor szükségünk lesz rá, úgy mint Dávid királyt, Luther Mártont és más gyarló embereket, akik lelkileg óriások lettek. Jézus Krisztus mintegy harminc évig élt közöttünk, sokat szenvedett és nélkülözött, de testi szenvedései egy néhány órára korlátozódnak. Van, aki annál többet is kibírt. Azért, mert õreá hagyatkozott és nem saját nagyságára, így mint a Fiú az Atyára. Olykor erre késztet a Lélek, sõt más kisebb-nagyobb hõstettre is. Azért, mert Krisztus az Atyához ment és mert a Lélek bennünk marad. Az Isten közösség, az Emberek (nagy E-vel) szintén közösségiek. Rajtuk keresztül Krisztus ott van jelen és mûködik, szenved, felemelkedik és megdicsõül, ahol földi léte korlátozottsága miatt nem jutott el.

Ez van. Erre kell a Lélek és erre a célra meg is osztja ajándékait mindannyiunkkal.

fel

SZERETET ÉS BÉKE LELKE, JÖJJ!

Szent Lélek, ki a szívek legédesebb vendége vagy, tárd fel nekünk a Nagy Jubileum mély értelmét,
és add lelkünknek, hogy ünneplésünk hittel, csalodás nélküli reménységgel,
viszonzásra nem váró szeretettel teli legyen.

Igazság Lelke, ki Isten mélységeit kutatod, ki az Egyház emlékezete és prófétája vagy,
vezesd az emberiséget, hogy felismerje a Názáreti Jézusban a dicsõség Urát,
a világ Üdvözítõjét, a történelem legfõbb beteljesedését.

Szeretet és béke Lelke, jöjj!

Teremtõ Lélek, ki titokzatosan készíted elõ az Isten országa, szent ajándékaid erejével
vezesd az Egyházat arra, hogy bátran lépje át az új évezred küszöbét,
hogy elvigye az eljövendõ nemzedékeknek az üdvözítõ Ige világosságát.

Szentség Lelke, isteni lehelet, ki mozgatod a teremtett világot, jöjj és újítsd meg a föld színét.
Éleszd föl a keresztényekben a teljes egység iránti vágyat, hogy a világban az Istennel
és az egész emberi nemmel való bensõséges egység hatékony jelévé és eszközévé válhassanak.

Szeretet és béke Lelke, jöjj!

Közösség Lelke, ki az Egyház lelke és támasza vagy, add, hogy a karizmák és szolgálatok gazdasága
hozzájáruljon Krisztus Teste egységéhez; add, hogy a világi hívek, a szerzetesek és a fölszenteltek
együttmûködjenek Isten egyetlen Országának építésében.

Vigasztalás Lelke, ki az öröm és béke kimeríthetetlen forrása vagy, ébressz szolidaritást a szükségben szenvedõk iránt,
add meg a betegeknek a szükséges támaszt, árassz bizalmat és reményt az elnyomottak szívébe,
erõsítsd mindannyiunkban a jobb jövõ iránti elkötelezettséget.

Szeretet és béke Lelke, jöjj!

Bölcsesség Lelke, aki megérinted a szíveket és az elméket, úgy irányítsd a tudományt és a technikát,
hogy az életet,az igazságosságot és a békét szolgálják. Tedd termékennyé a más vallásúakkal
folytatott párbeszédet és segítsd, hogy a különféle kultúrák megnyíljanak az evangélium értékeinek.

Élet Lelke, aki által a Szûznek, a hallgatás Asszonyának ölében hússá lett az Ige,
segíts minket hallgatni szereteted sugallataira és mindig késztesd minket felismerni az idõk jeleit,
amelyeket te helyezel el a történelem útjain.

Szeretet és béke Lelke, jöjj!

Neked, szeretet Lelke, a mindenható Atyával és az egyszülött Fiúval együtt,
legyen dicséret, tisztelet és dicsõség most és mindörökké. Ámen.

II. János Pál imája a Nagy Jubileumra való elõkészület második évére.
Keresztelõ Sz.János Közössége, H-3994 Füzérkajata
Faxtel 47/370 462 * drótposta: kajata@mail.matav.hu
www.kiskapu.hu/users/kajata  
Vissza a kezdõ laphoz
Vissza az aktuális számhoz