Kéthavi hírek és meditációk Füzérkajatáról:

Kész szenzáció! Még az idén megjelenik a 4-es követ. Az örömömet, amikor négy hónapos várakozás után kézhez vehettem a cikkeket, az az érzés tompította, hogy: micsoda nagy fába vágtuk a fejszét?! Vagy vágjuk-e egyáltalán?

A romániai helyzetrõl szóló cikkekbõl kiérezõdik a holtpont, az elkeseredés, a tehetetlenség is. Azt is kiolvashatjuk: csak akkor van remény a holtpontról való kimozdulásra, amikor sikerül egymást emberileg megközelíteni. Elsõsorban az embert lássuk a románban és a magyarban. A politika szerepe ebben a tragikomédiában erõsen kétes - azt tapasztalhatjuk, hogy inkább a figyelmet tereli el a gazdasági nehézségektõl - így nagy erõket is leköt - ezzel késleltetve az újra építkezést, a fellendülést. Azonban tudomásul kell vennünk, hogy a gondokkal szembe kell néznünk. A másik fél szemébe kell néznünk, egyenesen, szeretettel - ugyanígy a saját gondjainkkal is! ,,Aki üvegházban ül, az kõvel ne dobáljon." (Német közmondás, magyarul/románul nem tudom, mondják-e.) Sokunk szíve szerint ki is zárhatnánk a politikát - s valóban, a nacionalista politikát nyomban vesztegzárba is helyezhetnénk.

Nem szeretném(nemzet)politikai fórummá átalakítani a ,,követet", viszont a megoldás érdekében (reményében) nem szabad elfordulnunk a zord politikai tényállástól. Nagy szükség van felelõsségteljes, elkötelezett politizálásra - a mi feladatunk azonban, hogy hirdessük, s terjesszük a lelki gyógyulás örömhírét, hogy gyakoroljuk a megbékélést. Ez pedig lehet, hogy nem mindig ,,békés" körülmények között fog zajlani. Valóban, bizonyos dolgokat ki kell harcolni - akár a ,,szeretet katonájaként" is. A szeretet nem csupa gyöngédség, sõt, a gyöngeség ellentétje. (Együttjár azzal az ,,egészséges, természetes, építõ jellegû" nacionalizmussal - amennyiben sikerülne mind a magyaroknak, mind a románoknak ezt megtalálniuk, örülni kéne egymásnak!) Feladatunk - a lelki alapok megerõsítése, újra felfedezése - helyettünk senki sem fog teljesíteni, a ,,politika" végképp nem.

A két cikk számomra nem sok újdonságot hozott - olvasom a napi sajtót, beszélek az emberekkel. Mégis úgy vagyok vele, hogy ezekrõl csak az írhat úgy, mint a barátaink, aki megéli ezeket a dolgokat, aki saját bõrén tapasztalja. Már ezért is hálás vagyok Jánosnak és társainak Kolos megyébõl, hogy gondolatait velünk megosztották.

Elszomorkodtam, de nyomban felélenkült erdélyi, székelyföldi és moldvai utam emléke. Úgy éreztem, hogy a szegénység csak viszonylagos, mint ha valami mérhetetlen gazdagsággal is találkoztam volna. (Amikor Kelet-Magyarországba jöttem, akkor nem tûnt szemembe a szegénység és a hanyatlás - ez inkább fordítva tûnt fel nekem: Austriába visszatérve csodáltam a sok nagy kocsit, a kifogástalan homlokzatok sorát, s ráfigyeltem, hogy minden faluban járda van az út szélén.) Megfigyeltem, hogy Erdélyben mindenütt mûvelik a földet. Még a gyér hegyoldalán kora reggeltõl kaszálnak. Sajnos értékbomlasztó tûnésekkel is szembesültem: itt gyengülnek a falusi struktúrák, amott a hagyományokat legfeljebb kereskedelmi hasznuknál fogva tudják becsülni. Amikor Moldvában jártam, nekem nem úgy tûnt, hogy szegényházban járok. Legfeljebb minden egy-két nagyságrenddel kisebb és egyszerûbb. Persze, hogy teret kell adni a haladásnak, de az egyszerûség közben olyan érték, amit nem szabad ,,agyonfejleszteni".

A magyar és a román emberek, úgy vettem észre, ha maguk fajtája között vannak, egymást szidalmazzák, ,,ahogy illik". Amikor pedig találkoznak - ahol egymás mellett élnek - hál' Istennek sokkal inkább érvényesül a józan ész, sõt a barátság. Mondhatom, hogy hallottam és olvastam olyan hihetetlen dolgokról, amelyekre csak nevetni lehetne - ha nem oly sok ember életét keserítené el, ha nemzedékek esélyét meg nem semmisítené. Láttam azoknak a jeleit, amirõl szólnak cikkíróink. Az egyszerû emberek közt viszont az évszázadok során az együttélés egy olyan kultúrája alakult, ami még a heccpropaganda ellenére is alapvetõen fennáll. Úgy vélem, erre példát láttam Romániában és másutt.

Úgy tûnik, itt és most is csak a kezdet kezdetén állunk. Mi a román álláspont? (Nem a szélsõséges nacionalista elméletnek fogunk itt helyt adni, errõl a román sajtó vastagon gondoskodik. Hol a ,,román alternatíva"? Minden jogos és észszerû felvetés iránt érdeklõdjünk.) Mi jellemzi a román népet? Õsi kulturája hogyan nyilvánult és nyilvánul meg? Sajnos az aktuális helyzet miatt jelen körlevélben is háttérbe szorult a pozitív oldal, bár igazában az volna a lényeg, amire Biblia is buzdít: hogy törekedjünk az után, ami szép és igaz.

A KÖZösség(ek) jövõjérõl...

A kajatai találkozók mintája itt-ott hasonlít a KÖZre - igaz kisebbek, másak. Ezen felül két ,,KÖZ-pótló" tábort ajánlok mindenki figyelmébe: A.) elõször is - majdnem a megszokott idõben aug. 2-tõl 8-ig, hétfõ estétõl vasárnap reggelig - a HÁLÓ nagytábora Erdélyben, Homoródfürdõn. Az idei találkozó más lesz, mint a HÁLÓ eddigi munkatalálkozói: jóval ,,táboribb", mindenkit várnak, nemcsak a vezetõket - végül is, az elsõ olyan tábor lesz, amelyen közösségek az egész Kárpát-medencébõl vesznek részt. Azt gondolom, nagy élmény és mintegy ,,történelmi pillanat" részesei lehetünk - nem csak ,,illene", hogy jó néhányan részt vegyünk a kajatiak és a KÖZösek táborából. B.) Június 21-tõl 27-ig nagymozgósítás: 2000 ÉVE HÍV ...a názáreti ács! A ,,Csönd-és-vásár" lelkigyakorlat és szakmai kiállítás egyben. Mindenkinek szól, aki keresztény elhivatottságát el szeretné mélyíteni - az iskolástól fogva, akinek szakmát kell választania a középkorúakig. ,,Keresztények" vagyunk - a názáreti ácsmester követõi. Szakmai életünkre lebontva ez mit jelent? A Csönd-és-vásár elsõ szakasza három többnyire ,,csöndes nap". Itt azokon a lelki alapokon dolgozunk, amelyek kellenek a pályafutásunkat meghatározó és a mindennapi döntéseinkhez. Második szakasza egy sátorfalu körül zajlik, amihez minél több közösséget, mozgalmat, fõiskolát, rendet, intézményt, szakmai és egyéb egyesületet szeretnénk toborozni. Emberek, aktivisták, szakmabeliek találkozója, az ,,útkeresõk" viszont összeakadhatnak olyan emberekkel, akik továbbsegítenek. Közösségre találhatnak, amely segít, hogy keresztényként álljanak helyt a szakmában. A Csönd-és-vásár kajata egyik hozzájárulása a Nagy Jubileum-hoz (2000 - 1000 éve magyar keresztény állam). Ezért terv szerint nem 1999-ben csupán kerül rendezésre, hanem 2000-ben és 2001-ben ,,repetára" lehet számítani. Elképzelhetõ, hogy késõbb nem évente, de rendszeresen szervezzük meg - úgy, hogy minden iskolás nemzedék részt vehessen.

Közösségek HÁLÓját kivetik...

A sikerrõl...

A siker nem feltétlenül azt jelenti, hogy híressé, gazdaggá váljunk. A siker egészen más is lehet. Victor Frankl arról számol be, hogy ,,Der Mensch auf der Suche nach dem Sinn" (Az ember az élet értelme nyomában) címû könyvét eredetileg nem saját nevén akarta megjelentetni. Egyszerûen esze ágában sem volt, hogy sikere lehetne. A kis kötetet milliós példány-számban adták el - minden elvárást felülmúló világsiker lett. Erre a tapasztalatra gondolva azt tanácsolta tanítványainak: ,,Ne törekedjetek a sikerrel. Ha csak a sikerrel számítjátok és utána vágytok, annál is inkább azt a kockázatot vállaltok, hogy elkerül benneteket." Tanácsát nagyon világosan indokolja: ,,A sikert sem, a szerencsét sem üldözõbe lehet venni; a - nálunk nagyobb - ügy iránti személyes elkötelezettség következménye, eredménye, be-sem-tervezett mellékhatása kell, hogy legyen, vagy egy másik személy iránti odaadás gyümölcse." A tudós gondolatait úgy foglalja össze: ,,Minden bizonnyal a siker utolér benneteket, márpedig akkor, amikor már elfeledkeztek arról, hogy emlegessétek." Szükségünk van arra a bizonyos távolságra, hogy érvényesen megítélhessük a siker igazi voltáját. Hazug a külsõ látszat. Tételezzük fel, hogy egy bizonyos napon egyszerre fûmagot vetek, meg makkot. Némi idõ elteltével a fûmagból apró, zöld sarj keletkezik, ami szinte láthatóan nõ - miközben a makk helyén még síri csend van. Nagyon is úgy néz ki, hogy a fûmag hatékonyabb a makknál. A fû pedig, amikor megnõ, elszárad és eltûnik. Addigra a makk is kisarjad, kicsi fává nõ ki magát, a fácska pedig az évek során hatalmas tölggyé fejlõdik, ami akár 150 év múlva is magasztos látvány lesz. Idõ kell arra, hogy a makkból tölgy lesz. Idõ kell arra is, hogy rátermett, érett személységgé váljunk. Amennyiben viszont az ,,örökkévalóságot" célul tûztünk ki magunknak, bizonyára ráérünk. Az örökkévalóság azzal jár, hogy folyton-nõttön fejlõdjünk, kibontakozzunk.

Apró hírek, idézetek, köszöntések:

A hálószemünkben (a világhálón) már bõ anyag található, ami a követ keretét túlhaladja. A ,,kapcsolatok" oldalán át pl. most már tájékozódhatsz a hágai találkozó felõl.

Megköszönöm a sok ünnepi jókívánságokat és továbbadom azok üdvözletét, akik ,,a közösségre, a többiekre" stb. gondoltak! Jövõre jó ötlet lenne, hogy a névsort is ide préseljem bele... Azért még egyszer köszönteném azt a pár szál embert, aki magától eljött segíteni!! Taps!

A konfesszionalizmus egymás ellenében való megélése szinte elkerülhetetlenül csakis egy olyan liberális közönyhöz/közömbösség-hez vezethet, amely észrevétlenül is a keresztény üzenet lényegét lúgozza és üresíti ki a többre igyekvõ lelkekben. Az élõ és személyes hit ugyanis sohasem elégedhet meg azzal, hogy a vallásos életnek puszta dekoráció-ja, csillogó dísze legyen. Akinek a számára a hit csak ennyi, az magában ki nem mondottan azt hiszi, hogy Isten nélkül is meg lehet lenni, ...

r o m á n i a i    h o l t p o n t  :

A román-magyar politikai kapcsolatok közismerten egyfajta zátonyra futottak. Hasonló a helyzet a kisebbségek esetében is a Horn- és Vãcãroiu- kormányok által immár annyiszor vitatott és aláírt alapszerzõdés ügyében, ami csak mind a mai napig nem egyéb, mint elméleti egyezmény - nevezhetnénk filozófiai eszmefuttatásnak is.

Egyszerûen fogalmazva: egy nem nulla, amit a Horn-kormány csak azért kötött meg, hogy beírja a nevét a magyar történelembe. Mindezek után elmondhatjuk, hogy a romániai magyar kisebbség úgy érzi, érdemben változást nem tapasztalnak az alapszerzõdés megkötése után sem. Tõkés László szavában: ,,a minimum minimumát kaptuk..."

A romániai területén élõ kisebbségek annyira el vannak nyomva, hogy már sokan közülük sajnos már elvesztették az azonosságtudatukat. Egyszerûen beolvadtak, vagy beolvadnak a többségi nemzetbe. Amit itt mûvelnek, az nemcsak a kisebbségek erõszakos beolvasztása, hanem az emberi jogoknak a lábbal tiprása is. Az erdélyi - konkrétan a magyar - kisebbség mindent megtesz sorsának javítása érdekében. El kell ismerni, hogy mindezt ügyes diplomáciai úton lehet elérni, s nem erõszakkal - amire egyes román értelmiségiek várnak, mármint hogy egy újabb Koszovó alakuljon. Erdélyben legjobban az RMDSz és az EME emberei tartják meg bennünk azonosságtudatunkat. Az EME történészei kiváló emberek, az értelmiség krémje - viszont õk sem mernek századunk történelmével foglalkozni, mert mind a mai napig félnek, õk is.

A többségi román nemzetrõl az az én szerény véleményem, ha az értelmiségi réteget nézzük: kétféle csoportba oszlik. Vannak az úgynevezett igazi demokraták, ide tartozik Constantinescu, Ciorbea stb., de meg kell jegyezni, hogy utóbbiak száma sajnos nagyon kicsi.

És vannak az úgynevezett - rossz értelemben vett - nacionalisták csoportosulásai. Ezek a szó szoros értelmében fasiszták, és ide tartozik G. Pruteanu, G. Funar, C. V. Tudor, Adrian Nastase, Iliescu stb., akik közösen sajnos többséget alkotnak mind a parlamentben, mind a közigazgatás, a jog, s a hadsereg területén. Õk (a már csak úgynevezett) történelem csodálatos magyarázói, újraírói, kiegészítõi. Az ilyen emberek teszik ki a parlamentben is a többséget, ahol leszavazzák az igazi demokráciát elõsegítõ, új törvényjavaslatokat. Nem hajlandók a gazdasági nehézségekre figyelni, hanem - hogy eltereljék a figyelmet -, kitalálnak egy új magyar ügyet. Példa rá az immár annyiszor leszavazott és annyiszor elutasított, de állandóan tárgyalt tanügyi törvény és a magyar egyetem problémája. Õk ebbe kapaszkodnak bele és uszítják a magyarok ellen a (szerintük) alsóbb rétegeket is, amelyek végül is nagyon jól befolyásolhatóak. Ezek a problémák (szerintük) megengedhetetlenek egy nemzeti államban. Ugyanakkor keményen vádolják a saját nemzetükbõl való értelmiségieket, le akarják járatni az ország elõtt, belegázolnak a becsületébe az állítólagos ,,bûnbaknak". Õk viszont nem hajlandók elismerni, hogy a kommunista rendszer aktív szereplõi voltak, a legnagyobb kommunisták - akik a parancsokat osztogatták, pl. hogy bele kell lõni a temesvári népcsoportokba 89-ben. Az állítólagos diktátor egyedül nem tudta ezt végrehajtani, kiépített rendszer volt ugyan a ,,szekuritáté" is, aminek õk voltak az alapemberei. ,,Elherdálták" a nemzeti vagyont, amibõl azonnal rá lehetett volna térni a piacgazdaságra. Közben `Iliescu apó' a hosszú, lépésrõl lépésre haladó utat választotta, ami most már a katasztrófa tetejére kezd hágni.

Minden ceremóniát megrendezünk, 400.000.000 lejes tûzijátékot rendezünk, ahelyett, hogy segítenénk a szegény vállalkozókat, ami az ország felemelését szolgálná. Jól megvannak a nagy vállalatok, ahol a korrupció elhatalmasodik, ahol nem tartják be a törvényeket - fõleg a Kárpátokon túl - semmibe veszik a rendõrség jelenlétét. Mind ennek teteje, hogy a székely városokban, sõt a kis - sokszor 100%-osan magyar - településeken is akár 5-8 rendõr található, akik úgy élnek és uralkodnak a becsületes magyar lakosok felett, mint egyfajta kiskirályok. Ezért a ,,szolgálatukért" - nehogy panaszkodjanak - 3-500.000 lejnyi ,,veszélyességi pótlékot" kapnak, mármint azért, mert ugyebár a magyarság lázadó és naponta vért kívánó, a románokat lemészároló nemzet, ezért vaskezekre van szüksége.

A média is hasonló állást foglal: egyebet nem lehet hallani, csak ,,cele douã judeøe: Harghita si Covasna" (az a két megye, Harghita és Kovászna). A munkásoknak és a földbirtokos parasztságnak a rétege is annyira el van vakítva - annyira ki vannak oktatva és fel vannak heccelve, hogy készek volnának parancsra ölni is. Évente megrendezik Kolozsváron a fasiszta gyûléseket G. Funar és C. V. Tudor vezetésével. A városban ritka a magyar felirat, még az alapvetõ, jogos elvárásaink sincsenek megoldva.

A magyar kormányban most már olyan politikusokkal is találkozni lehet, akik az erdélyi magyarokkal közvetlen kapcsolatba lépnek. Jó példa erre maga Orbán Viktor, majd Torgyán József, s egyebek. A ,,fasiszták" csoportja minden újítást ellenez. Úgymond az õskorban élnek, mivel a múlt rendszer primitív módszereit alkalmazzák. Az újonnan megalakult nemzeti államok pedig csak most érzik igazán, hogy függetlenek. Így tombol belõlük a nacionalizmus, amely a más népek és nemzetek elnyomására irányul.

A történelem a XII.-tõl és a XVIII. századig bõvelkedik hasonló eseményektõl - ezek lezajlottak és megtörténtek, miközben az újonnan államiságot kapott népeknél még most csak tudatosul a nacionalizmus. Valóban a társadalom hajtóereje kellene, hogy legyen, viszont a ,,fasiszták" (esetünkben) a magyarság elnyomására használják fel. Amikor a magyarok a nacionalizmusuk virágkorát élték, templomokat és színházakat alapítottak a területükön élõ más népek és nemzetek számára anélkül, hogy valaki kikényszerítette volna tõlük.

A magyarság ,,veszte", hogy nem tud alkalmazkodni (hála Istennek!) a politika balkánosításához.
 

m a g y a r   é s   r o m á n   e m b e r e k  :

,,Mi magyar, õk románok", ez a szóhasználat jellemzõ, amikor ilyen, vagy hasonló téma kerül elõtérbe. Igaz, így is lehet vélekedni - viszont ez már nézõpont kérdése, ami tulajdonképpen egyéni hozzáállásban gyökerezik.

A román nép a ,,dák-római nászéjszaka" folytán jött létre, õsi kultúrával rendelkezik. Õket gyõzte le a besenyõktõl üldözött, Árpád vezette magyarság: a ,,vlach", azaz román Gyelót, és ugyanúgy gyõzte le a bolgár Galánt, és a kazár Ménmarót társait (Anonymus Gesta Hungaroruma szerint). <a magyarok cselekedeteit tartalmazó mû - Red.>

Ha Wass Albert Kard és kasza címû kétkötetes könyvét olvassuk végig: az a realitás, ami az egész mûvet ,,beárnyékolja", keserû következtetéseket szül. Amennyiben a történelmet boncolgatni kezdjük és minden sérelmet fel-fel emlegetünk, akkor a ,,rák"-féle taktikát alkalmazzuk. Most pedig nem az a célunk, hogy a múlt mérgét továbbra terjesszük, hanem az, hogy a késõbbi lehetséges összetûzéseket elõzzük meg, bármilyen szinten is forrjanak össze. Akkor viszont igazán örömkönny szökne a szemünkbe, ha egyre kevesebb ,,bozgor" jelzõt kapnánk olyan ,,román értelmiségiek" szájából, akik elõtt az sem világos, hogy tulajdonképpen mit jelent ez a fogalom - annyit tudnak, hogy a romániai magyarokat illeti meg.

Persze a magyarok szájából is gyakran hallani különbözõ jelzõkkel ellátott ,,oláhokat". Szerintem ha a politikusokból indulunk ki, akkor csupa nagy, hasztalan gyûlöletbõl lesz részünk, méghozzá a javából. Az egy-egy politikus részérõl elhangzott propaganda-szagú nacionalista, szélsõséges megnyilatkozások csak arra képesek, hogy fertõzzék az együttlétet.

Mint emberek kéne egymáshoz viszonyulnunk. Elméletben ez mindenütt meg van fogalmazva, azonban csak szép frázis marad, ami a gyakorlatban teljesen más képet mutat. Az általános nézet, meglátás a románokról az, hogy mûveletlen, civilizálatlan nép. A ,,pásztor" õsi jelleget nem tudták levetkõzni. Itt persze árnyaltabb a kép, mert az erdélyi románságot megkülönböztetik a moldvaitól. Akkor azt mondják: ,,ragadt valami rájuk a magyarokról". Ezeket most nem kommentálom, csupán a tényállásokat rögzítettem. Minden mellõzés, visszaszorítás (az egyetem meg nem adása stb.) a románok részérõl Erdélyi román jellegét, arculatát igyekszik elõtérbe hozni. Hisz' az elmagyarosodás, a kisebbségi értelmiség szaporodása nem vezethet semmi jóra, ami az õk politikájukat illeti. Ilyen értelemben egy korlátozott láthatárral rendelkezõ, ,,csak orráig látó" néprõl beszélhetünk.

Pesszimista vagyok a román jogorvoslatot illetõen. Azt hiszem, nem kell kommentálnom, hogy miért. Azonban lehet tenni valamit, lehet kiharcolni dolgokat - de vigyázzunk, nehogy a mi kezünkbe kerüljön Erdély.
 

k a j a t a - h i m n u s z