kajatai követ


Vissza a kezdő laphoz

Kéthavi hírek és meditációk Füzérkajatáról:

 a harmadik évfolyam hatodik száma, a.D. 1998. karácsony havában - 1999. újévkor
Hírek
Levél az élet fájáról
Ima

Kedves Barátaim!

Nincs mentségem, ez van. Az ünnepi számot izzó kánikulában írom; de mennyit írhatnám Nektek! Szívem kincséből, ami fél esztendő alatt csakis gyarapodott. Hosszú hall-gatásom oka, hogy nagyon komolyan vettem azt a Csönd-és-vásárt, amire február óta intenzíven készültünk. Előre tudtam, hogy embert próbáló vállalkozás és hogy a közösségi ügyek, beleértve a követ szenvedni fognak. Persze azt terveztem, hogy a „vásár” előtt még legalább 1-2 szám jelenjen meg, de ahogy közeledett az idő és jöttek a bonyodalmak, nem volt nyugalmam leülni, szerkeszteni a körlevelet. Ezt követően, egy darabig úgymond nem tudtam szóhoz jutni, annyira rám zúdultak az anyagiak, a táborok és a különféle lemaradások, hogy csak most szánom rá magam a követ nevű folytatásos regényre. Személyesebb hangnemű levél lesz a mostani, nem fogom kinyomtatni, csak másolni.
Az elmaradott számokat pótolni szándékozom, hogy ha bírom. Sűrűbben várható tehát ’99 második felében a kajatai posta. Említenem sem kell(ene), hogy Rátok is számítok. A tőlem telhetőt meg szeretném tenni azért, hogy nem csak baráti körünket kiszolgálja a követ, nem csak színvonalasabbá és tartalmasabbá szeretném tenni, hanem azt akarom, hogy neve legyen a programja: a Kárpátok medencéjében lévők között (első-sorban nekik) egyfajta kapocs legyen, csupa léte révén kis próféta, vagy angyalka. Nagyon egyszerűnek maradjon, azaz olcsó, külseje szerény, tartalma annak igényesebb, s főleg – igazán ökumenikus. Nem egyetlen felekezeté, nem csak nyitott a világra és másokra, hanem: mindnyájunké.
Az utóbbi számban azt javasoltam, hogy Urunk megjelenése kétezredik esztendeje elején 2000 olvasója legyen a követnek, a Jubileum végén pedig 20.000 címre küldhessük el, vagyis csaknem minden közösségbe a térségünkben. Ez nem jelent mást, mint hogy töltsük be jubileumi küldetésünket, illetve személyesen és összefogva járuljunk hozzá ahhoz, hogy a nemzet és az Egyház azokban a hónapokban erősödjön. Ehhez most szükséges, hogy lelki életünkben mély lélegzetet vegyünk és hitben induljunk – előre, a régi-megújuló források felé. Ez minden bizonnyal több mindent jelent, és remélem, ez a levél tükrözni fogja ezt a sokféleséget, hogy útitársunk legyen. A 2-vel kezdődő számok szépen mutatnak, inkább jelképesek. A következő útszakasz végén nem a statisztika a lényeg, hanem az emberi tartalom. Sikerült-e kiszélesíteni az összefogást? Közösen fel-nőttünk-e a megtestesült Igazság felé? Követtük-e Megváltónk hívását? Hűséges papi nemzete voltunk-e? Lelke él-e bennünk?
Fenntartom, amit múltkor írtam. A feltételek nem ideálisak: a „vásár” után még több mint 200 ezres személyes tartozásom van, egyetlen tőkém az imáim, a kapcsolataim és kb. 1000 db. régi követ. Mégis hitben lépni fogok. Az országban és a kereszténység számára sem ideálisak a körülmények. Viszont ez az esztendő nem tér vissza, s kajata nem véletlenül jött életbe évezredünk alkonyán, ebben az időben, s ebben a nemzetben. Amit mondtam, azt mondtam – tőlem ne múljon. A nehézségekről tudok, de nem tartom leküzd-hetetlennek. Én azt fogom tenni, hogy ősszel minden nekem ismerős szervezetnek, közösségnek, intézménynek stb. levelet írok a követről azzal, hogy valaki közülük rendelje meg és legyen a kapcsolattartó. Ezen kívül egy kicsit bátrabban fogom ajánlani személyesen – eddig úgy tartottam, hogy csak az olyanokat vettem fel a címlistába, akik szinte kikövetelték maguknak. („Nincs-e valami információtok, vagy körleveletek, mert meg szeretném kapni rendszeresen.”) Továbbá sem tartom tömegcikknek és ne is „reklámozzuk”, hanem csak annak küldjük, aki magától kéri. De azért megmutassuk, beszéljünk róla, vigyük magunkkal, felolvassunk belőle. Én ezeket vállalom – Te mit fogsz tenni a követért? Szerintem a 2000 – 20.000 elérhető, bár nem magától értődő. Főleg, ha azt mondjuk: 20.000 minőségi címre akarjuk küldeni, mert az se nem kevesebbet, se nem többet jelent, mint hogy összegyűjtsük térségünkben azokat az embereket, akikre tartozik, akik a lángot befogadják és továbbviszik. Hiszen nem azért szerkesztjük, mert jó érzés szétküldeni egy lapocskát és minden alkalommal többezer lóvét belepótolni a költségibe. Hanem jó tudni egymás felől és nem csupán a saját lelki családon belül, hanem elvileg beleértve Krisztus minden követőjét és minden jó szándékú embert.

S mi az, amit közvetítünk? Mik a követben tükröződő, általunk képviselt értékek? Megadom a saját változatomat, ami persze már többéves növekedés gyümölcse. Mégis csak úgy tekintsetek rá, mint munkadefinícióra. Írjatok, ha másképpen látjátok, vagy jobb megfogalmazás jut eszetekbe.
Hadd lám:

Baráti körünk kétféle okból jött létre. 1. a keresztény hagyományok és a nemzetek közötti hídverés, az azonosság és az összetartás megerősödése; 2. hídverés a társadalom (=emberek) és az egyházak között. Az egyetemes Egyházat úgy szeretnénk szolgálni, hogy közben kiderüljön: az Egyház az emberért van, nem az ember az egyházért. Módszerek: helyi csoportok (kisközösségek) támogatása; egyhetes találkozók és egyéb rendezvények; lelkiségi, társadalmi, kulturális elkötelezettség. Rövidesen: kajata egy felekezetközi, nemzetközi, emberközeli műhely. Mindezt közösen hozzuk létre, egyetlen felekezet, vagy lelkiség sem teheti rá kezét, de mindegyik egyházat és lelkiségi közösséget szolgáljuk, azaz kajata mindenkié. A kajatai követ című körlevél egyrészt a közösségi életet tükrözi, másrészt a térségünkben és földrészünkön élők közötti összetartást jelképezi, mivel - első sorban a Kárpát-medencében - minden közösség (falu, lakónegyed, egyházközség, társadalmi szervezet stb.) legalább 1-2 felelős, érdekelt tagjának el szeretnék jutatni.
 Magyarul él a követ, a követek követe! A kisebb-nagyobb követek mi vagyunk – a kövek, amelyekből áll Isten temploma. Templomaink gyakran amolyan kőépületek, amelyek legtöbbször üresen álldogálnak, de a kövek sem hallgatnak. Csak meg kell értenünk szavait. A legtöbb ember ma nem érti meg a kövek nyelvét. De amikor a kövek hallgatnak, a követek fognak beszélni!
Ezt nyilván el kell magyarázni azoknak is, akik (tán) hivatalból illetékesek(nek érezhetnék magukat). Mert a húszezerhez kevés húsz elkötelezett ember, annak nincs ennyi kapcsolata. Szükségünk van az egyházi szerv(ezet)ekre, némi belső hírverésre, úgy bizony, mint az egyházaknak szükségük lenne egy megerősödő kajatára. Bizonyos mértékben jöhetnek képbe a médiák is, de vigyázz! Egy jó kapcsolat többet ér egy újságcikknél, és egy élő közösség többet egy elő adásnál. Az újságcikk néha jó emberi kapcsolatokat hoz létre - de általában 1-2-nél nem többet, mert maguktól lusták az emberek tollat, telefont ragadni. Egy élő adás révén sok ember kapja meg a hírt – viszont ahhoz, hogy bárki megmozduljon, szükség van az élő nagykövetre is.

A karizmatikus megújulásról (még egyszer) 



Már tavalyelőtt (97/5) hosszabb levelet fogalmaztam meg a követ hasábján, első sorban karizmatikus vezetőknek, s más érett keresztényeknek intézett kérdésekkel. Sajnos akkor nem jött sok válasz, és ha jött, akkor sajnos inkább csak ellenséges, vagy megszánó reagálás volt. Kijelentésem ellenére azt bizonygatták, hogy csak kívülállásomat akarom igazolni. Két pozitív, építő reakció is beérkezett, ezeket itt szeretném közölni. Az egyik drótpostán érkezett, a megújulás egyik vezetője, aki már többször járt nálunk a Zemplénben leírja, miért tartozik ehhez a lelkiséghez:
Én úgy latom, hogy a Megújulásban is a Szentlélek munkálkodik, A másik rövid hozzájárulás egy egri kispaptól származik és a „különös lelki ajándékról” szól:
· Nem épül bele feltétlenül a személyiségbe, úgy mint pl. a bölcsesség, vagy a tanácsadás ajándéka. Lehet teljesen átmeneti jellegű, pl. a csodatevő képesség.
· Kifejezetten a közösség javára van.
· Nem nyerhető el emberi erőfeszítéssel. Kérni lehet, követelni nem.
· Fontos kritériuma, hogy nem származhat a Szentlélektől, ha rá hivatkozva valaki szembekerül az Egyházzal, Szentírással, hittel, szeretettel. Aki tehát lángoló lelkesedéssel és nagy hatással hirdeti a gyűlöletet, nem a Szentlélek tanúja.

Amennyiben a „Megújulás” tényleg az egységet szolgálja és érett gyümölcsöket hoz, élhetek vele. A kutya ott el van ásva, ahol nem bontakozik ki, vagy eltorzul az egészséges lelki élet (pl. ahol a „lélekkeresztség” az első helyet foglal, nem a szentségek) – ott fennáll a veszély, hogy országunk legerősebb lelkisége legalább egyes tagjai számára zsákutcát jelent.
Megkérdezem: meglehet-e, hogy többé-kevésbé megokolható emberi érzelmeket és viselkedési mintákat tévesen a Szentléleknek tulajdonítunk? Amennyiben nem a Lélek műveli ezeket, akkor mik, és mit érnek ezek? Káros, hasznos, mindegy? Még: meglehet-e, hogy valakinek igazi ajándék jutott, de később, vagy egyidőben más területen nem engedelmeskedik Istennek (pl. megcsalja híveit, szétosztja az Egyházat, gyűlöletre uszít, nem követi mindenben a Szentírást)?

TV, házi bár és pezsgős fürdő …  



Kezdjük a legvégén. A múlt hétén Torna és Szepsi környékére látogattam a Máriás nővérek meghívására. A neves domonkos, Marie-Dominique PHILIPPE atya (a Szt.János Közössége alapítója és a Máriás Nővérek társalapítója) lelkigyakorlatot tartott Myriam alapító anyával együtt. Csak az utolsó napra érkeztem, hogy Somodin kicsit segítsem a lepusztult volt püspöki rezidencia felújító munkájában. Víz, áram nélkül is otthon éreztem magam. Mikor este azt kérdezték, vajon mit kérnék még éjszakára, vicceltem: színes TV, hifi, házi bár, pezsgős fürdő … Végül is bőven megelégedtem egy szál gyertyával. „Nálunk csak máriás csönd van”, mondja a kisnővér. Igen, életem át húzódik ez a máriás csend. Azért megszerettem a klasszikus zenét is, a népzenét, a spirituálét, a rockzenét, a gregoriánt, a keleti szertartásokat … Isten munkatársainak minden javára válik, de nélkülözni is tudom mindezt. Istent nem találtam benne, a zene és a zenei áhítat legfeljebb odébb mutat, feljebb. Két évig nélkülöztem a saját készítésű, 150 wattos hangfalaimat. Nem hiányoztak, bár tudatosan nem váltam el tőlük végérvényesen, mert kedvelem a zenét. Immár négy éve kézzel mosom ruhámat – bár a konyhai bútor után mosógépet is venném, mert jó feltalálásnak tartom. Ifjúkoromban rászoktam a reggeli kávézásra, azt is feladtam több mint 1 év során, mert luxus volt a körülményekben. Nem hiányzott. Hónapokon át kenyeret sem vettem, hanem krumplit és lisztből kevert lepényt ettem. Sosem éheztem, sosem untam. Három éven át nem használtam munkámhoz a sok könyvemet, mert nem volt se polc, se hely. Tanultam nélkülözni, prédikációim és elmélkedéseim csak a Biblia, az imáim és szívem kincse alapján íródtak meg. Most pedig már készen állnak a könyvdobozok, hogy tartalma a polcokon új életre keljen. Álltam gyárakban a futószalag mellett, összesen tán egy évig, ha kell, tíz évig is viselném. Eladtam a Trabantomat, hogy pénz jusson a felújításra, illetve inkább hogy megspóroljam a költségeit. Biciklivel közlekedem, nem gyakran hiányzik a jármű, amíg lehet, lemondok róla. Tanultam Krisztusért és az Egyházért társat nélkülözni, bár a romantika sose hiányzott életemből. Ki lehet bírni a tartózkodást, de rosszul bírom és olykor türelmetlenkedem. Az élet majd’ minden állapotát ismertem meg. Már le akartam mondani családalapításról, de meglehet, hogy a kíváncsiságom – mert ezt még nem éltem át élesben – erősebb a tömérdek rossz példánál. Még nem vagyok biztos benne, mi az a hitbeli lépés, ami következik. Nem tudom, mire kell nagyobb hit, a Krisztus mátkaságára, vagy a családalapításra. Magamtól amellett dönteném, amire kisebb hit kell, viszont nem csak rólam van szó, hanem a kérdés az, hogy mire, kire van szüksége a közösségnek, a falunak, a barátaimnak, az esetleges hitvesemnek, gyermekeinknek? Sokan figyelnek – mi az az üzenet, amire a minap leginkább szükség van?
Ezeket azért sorolom, hogy bizonyítsam: egyiket sem szabad isteníteni, a társat sem, a könyveket sem, sem a tudományt, sem pedig számos gyümölcsét (autó, szórakoztatás, számító stb. gépek, …), sem a munkát, sem szenvedélyt, vagy egyéb eszmei, anyagi tárgyat, személyt, a szegénység és a balgaság istenítése pedig végképp ostobaság lenne. Még a csöndet is először jóra kell fordítani, mielőbb javunkra válna. Közhiedelemmel ellentétben az Isten Illésnek nem jelent meg a csöndes fuvallatban a Hóreb hegyén, még ez is csak az előzményekhez tartózik – gondolom, a modern ember még jobban rászorul erre az előzményre, hogy találkozhasson teremtőjével. Ha ellátogat a természetbe, vagy a templomba, klastromba, akár a hátsó csöndes szobába, házi oltár elé, rátalálhat. Ugyanakkor ki-kit a maga elhivatása szerint más dolgok is húzzák az Isten felé: akár a zene, akár a szépség, akár szegénység, akár jólét. (Eszerint mindkettő áldás lehet!) Akár a lemondásban, akár a gyarapodásban megtalálja azt az értéktöbbletet, minek elsajátítása nélkülözhetetlen velejárója a Teremtővel való szorosabb kapcsolatnak. Sorsdöntő kérdés, vajon mi az, ami vonz a magasba, és mi az, ami csak eltereli a figyelmemet, szétfröccsenti erőmet, felfalja időmet, pénzemet és energiakészletemet? Amikor megragadom a lényeget, jöhet az összes többi, nem fog engem lejjebb húzni. Jó ötlet a folyóvíz, az automata mosógép, a hűtőláda, a könyvnyomdászat, óriási feltalálás a számítógép, akár a TV és az autó is, ha mértékkel és jóra használjuk. Ezek mind haladást jelenthetnek, ha közben megragadjuk a lényeget is, ha közben megtaláljuk, illetve el nem veszítjük boldogságunkat. Ellenkező esetben a gonosz fegyverévé válnak. Nem is nagyon messzire kell visszamenni a történelemben, és a tömegek reggeltől-estig robotoltak, a „kultúra” többnyire csak az urakat érintette, illetve ezeknek jóvoltából űzték néhányan, kiválasztott tudósok, hűségesek, egyháziak, művészek. Most, ahogy túlzásba vitték a technikai forradalmat, a 35 órás munkahét itt-ott már megvalósult, újabb szolgaságok alakultak. Itthon Magyarországon viszonylag jól megvagyunk, de még nem érkeztünk a csúcsra, s ingyen már nem is engednek oda, mert lassan szűk lesz ott a hely. Amerika és a többi nyugat társadalma nem reagál elég gyorsan a vészjelzőkre, az urak inkább hozzánk viszik a tőkét, hasznát vesznek az olcsóbb munkaerőnek és a maradék haszonnal tömik a jólét bálványozása okozta mérleghiányt. Sakkot játszanak velünk, de még a király (Clinton? vagy kicsoda…) csak figura, a játékmester nem ember. Inkább közhiedelmek, érdekszövetségek mágneses ereje ide-oda mozgatja a játékosakat és mindenki ugrik, ahogyan tud. Az emberi szabadság alulmarad! Nálunk az éhbér mellett éppen, hogy megmaradunk, sőt esetleg lassan haladunk. Kezünket mindenre ráteszünk, amit csak odanyúlnak nekünk. (Rég elmúlt idők régi reflexe?) A legagyafúrtabbak haladnak, de ennél többen végképp nyomorba süllyednek, és a többség éppen, hogy boldogul, éppen, hogy halad az áramlat ellen a csúcs (a nagy álom) felé. S ha úgy lesz, hogy odaérünk, talán éppen felfordul az egész és szétpattan a nagy álombuborék. Nem vagyok se jós, se forradalmár, de látom az időt, amikor mindenki boldognak tartja magát, akinek van egy csöpp földje a művelésre, s aki életét nem irodákban töltötte ahhoz, hogy saját budapesti tömblakását birtokolhassa. Talán éppen elegendő a mi bérszintünk, sőt ha nézzük a világviszonylatokat, szükségszerűen elég, mivel a nyugat nem mutat elegendő hajlandóságot, lemondani a túlköltekezésről. Inkább segélyekkel és álszenteskedő, akciós filmbe való légi csatározással nyugtatja a közvélemény lelkiismeretét. Vannak közös értékeink, a magyarság is osztozik a nyugati értékrendben. Amennyiben stimmel az alap, addig lelkesen együttértek és magamé vallom. De nem tűnik elegendőnek, gyomlálni kell, foltozgatni, jókora szakaszok teljesen újra kell, hogy épüljenek. Ehhez áldozatokat is meg kell hozni, konkrét helyzetünkben meg kell tanuljuk a belső tartást, akkor is, ha mégannyi gazdasági és politikai függőség áll fenn. Nem kell elbíznunk magunkat, nem kell elszigetelődni – Isten őrizzen! Egyszerűen arról van szó, hogy azzal, ami most van, per pillanat, a lehető legjobbat kezdjünk. S hogy ráébredjünk, kik vagyunk, hogyan lehetünk boldogok. Aztán ha valakinek ennyije akad, rendezze be az örökölt egyszobás parasztházát, építse föl azt és ne epedjen a falu megjelenését csúfoló, emeletes ház után, minek mintáját a TV-ből jól ismeri. Az újgazdag pedig, építse hát villáját, ha jobb nem jutna eszébe, de ő sem szégyenítse parádézó gazdaságával a kevésbé tehetősebbeket, ő sem szakadjon el gyökereitől, ne feledje el, kinek köszönheti azonosságát. Ha megteheti, legalább néhány munkahelyet teremtsen és legyen jó főnök, a kapzsiság ne uralkodjon el fölötte. Aztán ha megengedhetjük magunknak, élvezzük a kultúra és annak eszközeinek a gyümölcseit, engedjünk az ember alkotáshoz és játékhoz való kedvének, ha egyszer úgy döntöttünk és nem éppen egy kontemplatív rendben találjuk meg boldogságunkat. Aki így megvalósítja magát, csak közelebb kerülhet Istenéhez – amennyiben szívébe helyezték és kisarjadt a hit magva is, hogy mindazonáltal a jövendő város javát keresse és a mennyek országa polgáraként éljen.
Hát én, a már említett automata mosógép mellett mire vágyódok? Álmom, hogy valamikor a közelben szaunát megtalálnám, kicsi meleg és hidegvíz medencével együtt. Aztán ha a Hegyközben valakinek eszébe jutna teniszpályát építeni, lehet, hogy visszatérnék arra a pályára is. Azon kívül csak szeretném, hogy életemben még egyszer megjárhatnám Ausztráliát. Végre örülnék, ha belátható időn belül saját erőből kiegészíthetném könyv és lemezgyűjteményemet. Ha gyermekem lesz, TV-t is venném, hadd tanuljon szemem alatt jó műsort válogatni. Ami viszont fontosabb ezeknél, hogy jobban ismerjem meg a körülöttünk lévő csodálatos hegyeket és a benne tanyázó életet. Nem szeretném idegenként élni ebben a paradicsomban, hanem fokozatosan pertu lenni a természettel.

Elnézést, hogy beindultam más témák rovására. A következő számban, ami remélem nem sokat várat magára, a „vásárról” és Hágáról szólok. Aztán Kárpátalja és az Ukránok, a Felvidék és a Szlovákok, a Délvidék és a délszlávok kerülnek sorra. Mindig is közösségi és egyéb közérdekű hírek. Ha van ilyen, küldjétek!
Folyt. köv., Isten engem úgy segélyen!

-ban István testvéretek

 FEL

 Apró hírek, idézetek

„Nem elég a látható szépséget tükrözni, nem elég gyönyörködtetni; a láthatatlant, az elvontat, az érzést, a gondolatot is láthatóvá kell tenni.”
Bertha Zoltán önvallomása
„Kétezerben olyan keresztény Magyarországot kell újraépítenünk, ahol nem a koporsókészítő, hanem a bölcsőfaragó mesterség lesz a jövedelmező szakma.”
Sinkovits Imre az ÚjEmberben
1999. augusztus 14-én a Szent István Bazilikában este 8 órától lesz országos Virrasztás Magyarországért. Ezt megelőzően kb. fél 7 órától szintén a szent István Bazilikában a Testvérek együttes elmélkedő zenei együttlétével kezdődik a Virrasztás. Sok szeretettel várnak mindenkit.

A Kairosz Európa fórumot és akciós napokat rendez Brüsszelben, 1999. október 21-24., a „nemzetközi koordinációs csoport” évi találkozója alakalmából. A fórum egyházi és társadalmi szervezeteket tömörül, célja társadalmi és politikai alternatívák felmutatása és megerősítése. Érdekel, és nyelvtudással is rendelkezel (német, francia, angol)? Keresek valakit, aki kajatát képviselne (a munkacsoportokban is), s aki lehetőleg saját útiköltségét fedezi. Jelentkezés szeptember közepéig.

Aug. 21-22. Apostag Keresztény Könnyűzenei Fesztivál. Info: 06-30-95 59 109.

Augusztus 21. és 29. között a Zempléni Művészeti Napok örvendeztetnek minket. Ez alatt az idő alatt ismét Kajatán lehet sátorozni, a lelki közösséget és a természetet élvezni, miközben az igényes műsorokból válogatunk. Kérlek Benneteket, lehető-leg előre értesítsetek érkezésetekről. (Legalább otthon legyek!)

"Urunk őelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religió dolgáról végezött, azon-képpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangeliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassák senki az religioért senkitől, az elébbi costitutiok szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon."

a tordai országgyőlés határozata
 „...s miért ne szerethetnénk azokat, akik talán sokszor és sokat bántottak minket?”
Reizer Pál szatmári megyéspüspök, a pápalátogatást követően
FEL

L e v é l     a z    é l e t    f á j á r ó l  :

„Emberfia, adj fel Izrael házának egy rejtélyt …”
Egy hatalmas, nagyszárnyú sas, hatalmas szárnycsapásokkal, sűrű, tarka tollazattal
elment a Libanonra, és elvitte egy cédrusfa hegyét.
Legfelső ágát letörte és átvitte a kereskedők országába; a kereskedők városába tette le.
Aztán vette a cédrus egyik hajtását és elültette a vetésre váró földbe,
hogy gyökeret verjen a bőséges víz mellett; a föld színére helyezte.
Az ág gyökeret eresztett, és alacsony tőkéjű, dús szőlővé fejlődött.
Ágait a sas felé fordította, gyökerei meg alatta voltak.
Szőlővé fejlődött, vesszőket hajtott és ágakat növesztett.
Volt egy másik hatalmas, nagyszárnyú, sűrű tollazatú sas;
és íme, az a szőlő mintha efelé nyújtotta volna gyökereit,
efelé terjesztette ki vesszeit, hogy ez táplálja őt nedvességgel.
(Jó földbe, sok víz mellé volt ültetve, hogy lombot hajtson
és gyümölcsöt teremjen, hogy gyönyörű szőlőtővé fejlődjön.)
Vajon jól fog-e járni?
Vajon az nem fogja-e kitépni gyökereit, leszakítani gyümölcseit
és elfonnyasztani minden kisarjadt vesszejét, hogy elszáradjon?
Nem is kell hozzá sem erős kéz, sem nagyszámú nép, hogy gyökerestül kitépje!
Íme, el van ültetve; vajon jól fog-e járni?
Ha megérinti a perzselő szél, nem fonnyad-e el?
Ezekiel 17,2-10
A két sas neve Babilon és Egyiptom, az akkori nagyhatalmak. A szőlő egy kisebb nép a hatalmi tömbök törésvonalán. Babilon és Egyiptom: az egyik rossztól kiszabadulni vágyokozó zsidó király inkább a másik sashoz fordult hatalmasaival együtt, Egyiptomhoz, ahol az ősiek egyszer raboskodtak. Népünket is különféle sasok vették körül, a tatártól és töröktől a labancon és a modern korban a nácikon keresztül a szovjetekig és a nyugati hatalomig. Olyan földbe van ám ültetve, amely bővelkedik értékkel és élő vízzel. Nem kellene a változó ideológiák felé nyújtani hajtásainkat gyökerestől, hogy a keleti és nyugati szelekben kiszárításnak tegyük ki.
A paradox abban rejlik, hogy a hajtás vetésre váró, jó szántóföldbe van ültetve, ráadásul sok víz mellé, tehát gyakorlatilag minden feltétel megvan arra, hogy önerőből is gyönyörű tőkévé nője ki magát. Ehelyett az újonnan érkező sas felé nyújtózkodik és tőle várja a nedvességet! Nem érzi már a talajt alatta, nem becsüli bőséges víz és ásványtartamát.
A rejtély megfejtése a minap nem feltétlenül USA vagy NATO-ellenes hangulatkeltés. Óvakodjunk az olcsó nemzeti frázisoktól, a politikailag motivált pótcselekvésektől! Csak a mélyre hajtsuk gyökereinket és daccal nézzünk szembe a jelenlegi valóságokkal is. A megoldás sem kibújás meglévő szerződés alól, sem a nemzetközi kötelességeinkkel való szembeállás vagy akár nemzeti öntudatunk bizonygatása a szomszédos népek rovására. Sokkal egyszerűbb dolgokról van szó: gondoljuk meg, mit és honnan vásárolunk? Kinek elkötelezünk magunkat? Kik vagyunk, miért vagyunk, honnan táplálkozunk, kinek köszönhetünk létünket? Aztán tanuljuk meg azt a belső tartást, amely hozzánk illik, magyarokhoz. Szeressük ezt a tulajdon földünket, a szó szerinti szántóföldet, a hegyeket és a folyókat úgy, mint átvitt értelemben kultúránk szántóját. Aztán igazi házigazdaként szeressük szomszédainkat, akikkel megosztjuk a szántót.
FEL
Istenünk, Teremtőnk!
Ebben az órában hozzád fordulunk, benned akarunk gyökerezni.
Vesszőinket csakis a nap felé fordítjuk, a te igazságod ragyogó fénye felé.
Ezt segíts felfedezni elődeinktől örökölt hagyományunkban és saját jövőnkben. Ámen!
Az imasarokhoz

Vissza a kezdő oldalhoz
Vissza az aktuális számhoz