Kéthavi hírek és meditációk Füzérkajatáról:

Bonyolult világban élünk, bonyolult törvényekkel. Azok, akik tegnap a jövõ és a remény zálogaként a színpadra léptek, holnap már bele is buknak - pont azokba a törvényes rendelkezésekbe, amelyeknek hivatottak érvényt szerezni. Akit ma sikerként ünnepelnek, holnap már leváltják és a „napraforgó-fejek" másfelé lesnek. Mi, akik azt hittük, hogy kezünkben-fejünkben a válasz, gyakran szégyent és kudarcot vallunk. Ami viszont javunkra van, mert: mi mindenbõl tanulni lehet! Int a Megváltó: nélkülem, egyedül nem tehettek semmit. Ismerjétek fel a valódi erõforrásokat. Ismerjétek el, hogy bûnbõl meg kell térni.

Nem azt mondom, hogy csak rossz irányba haladnak dolgok. Ennél jóval összetettebb a helyzet. Azt állítom, hogy sok tekintetben labilisnak és bizonytalannak látszik a fejlõdés. A „kukacot" leszögezni és semlegesíteni képtelenség, mert a „gonosz" az AIDS-vírusnál jóval rafináltabb és tartósabb, gyakran elõbukkan, ahol és amikor legkevésbé sejtjük. Éppen ezért szükségünk van a „szervezett ellenállás" valamelyik formájára - hogy ne személyek, intézmények stb. ellen harcoljunk, hanem maga a rossz ellen, hogy emberek ne essenek áldozatul a harcnak, hanem hogy megváltsunk embereket a gonosz kötelékébõl. A közösség építõ, befogadó, pozitív erejét hasznosítsuk. Ez a közösség a megtérés, a megújulás üzenetét hordozza. Szüksége van rá, mert 2000 éves történelme során nagyot bukott már. A társadalomnak  szüksége van rá, ez világos. Az embereknek szükségük van rá. Sokan boldogtalanok, bizonytalanok, kilátástalanok, eltévelyedettek. Pedig nagy a világunk és óriási Istenünk van, aki akarja, hogy esélyünk legyen. Mi, akikhez eljutott a remény sugara, adjuk tovább és szóljunk az embereknek.

Csönd-és-vásár, 1999. június 21-27: 

Nyári találkozók: 

kajatai követ: a 2000-res vízió! 

Szeretettel   K -ban: István t.
Keresztelõ Sz.János Közössége, H-3994 Füzérkajata, Faxtel.: +36(47)370-462

Természetesen igaz az is, hogy az erdélyi románok másmilyenek, mint a Kárpátokon túl élõk, hiszen Erdély mindig is nyitottabb volt a nyugat irányában és akarva-akaratlanul az itteni emberek is nyitottabbak voltak egymással és idegenekkel szemben is. Moldvába és a Havasalföldre csak a szovjet áramlat hathatott - így a Kárpátok szinte teljesen elválasztották ezt a két országrészt. Mégsem szabad elfelejteni, hogy a román értelmiség többnyire onnan került ki, hiszen Jasi és Bukarest igazi európai szintû kulturális központok voltak nem csupán az ezredfordulón, de a második világháború elõtt, sõt utána is. Irodalmárok, zeneszerzõk, képzõmûvészek széles e világra vitték a román nép lelkületét, hiszen az sem titok, hogy ezek az emberek szinte mind kikerültek az országból és más, befogadó hazák kulturális és eszmei kincseit gyarapították.
Jómagam 6 évig éltem Jasiban, egyetemi éveim alatt. Remek emlékeim vannak, annak ellenére - vagy éppen azért? - hogy szinte teljesen románok között éltem. Az ottani magyar egyetemisták száma jelentõsen kisebb, mint a többi nagy egyetemi központokban, mégsem hiszem azt, hogy volnának közöttük olyanok, akik megbánták volna az ott eltöltött éveket.
Román társaink között természetesen voltak olyanok, akik váltig hittek abban, hogy odaát, Erdélyben valami nem kóser ezekkel a magyarokkal - akik viszont nyitottak voltak és kíváncsiak, azok hamarosan rádöbbentek arra, hogy mi is pont olyanok vagyunk, mint õk. Nem egyszer vallották be, talán kicsit irigykedve, hogy csodálnak bennünket azért, hogy ennyire összetartunk, törõdünk egymással. Azt hiszem, hogy ottani, közösségi életünk valóban ösztönzõen hatott nem csupán román társainkra, de saját magunkra is.
 Talán sokan nem tudják, hogy Jasiban római katolikus szeminárium mûködik, ott a moldvai római katolikus püspöki székhely is. Nos - ha hiszed, ha nem, a román társaink pont olyanok voltak mint mi: imaórákat, bibliaórákat tartottak, ifjúsági miséket készítettek elõ, táborozni vitték a gyerekeket, - és bennünket is meghívtak mindenre. Gyakran jöttünk össze - igazi társak lehettünk egymás számára, s amikor elvégeztük az egyetemet, a hálaadó misén minket is elbúcsúztattak, román társainkkal együtt. Ott sokkal inkább elfogadtak magyarságunkban, mint itthon Szatmáron, vagy más erdélyi román-magyar vegyes vidéken.

Ezek alatt az évek alatt arra a meggyõzõdésre jutottam, hogy az emberek csupán annyira különböznek egymástól, amennyire ezt akarják. Ha minden áron a saját igazukat, rosszul értelmezett identitásukat lobogtatják egymás szeme elõtt, soha nem kerülnek egymás közelébe. Ha viszont arra figyelnek, ami közös, ami valóban érték a másikban, megdöbbentõ, hogy mennyire ... emberközelbe kerülhetnek.

Kérdések, amelyeket a román néphez tartozók, illetve a Romániában élõk tehetik fel maguknak:

„Két parázna asszony jött a királyhoz. Eléje álltak, s egyikük ezt mondta: Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, s én ott szültem nála, a hálószobában. Harmadnapra szülésem után õ is szült ... Egy éjjel azonban meghalt ennek az asszonynak a fia, mert álmában agyonnyomta. Erre õ felkelt az éjfél csendjében, elvette mellõlem fiamat, amikor én, szolgálód, aludtam, s a maga keblére helyezte, az õ fiát pedig, aki meghalt, az én keblemre tette. Amikor aztán hajnalban felkeltem, hogy tejet adjak fiamnak, íme, halott volt. Amikor azonban fényes nappal jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy nem az én szülöttem. - A másik asszony azt felelte: Nem úgy van, ahogy mondod, hanem a te fiad halt meg, s az enyém él. - Amaz viszont azt mondta: Hazudsz, mert az én fiam él, s a te fiad halt meg. Ilyenképpen veszekedtek a király elõtt.
 Azt mondta ekkor a király: ... Hozzatok elém egy kardot. Amikor aztán odavitték a kardot a király elé, õ így szólt: Vágjátok kétfelé az élõ gyermeket, s adjátok felét az egyiknek s felét a másiknak. Erre az az asszony, akié az élõ fiú volt, úgy szólt (megindult ugyanis szíve a fián): Kérlek, uram, adjátok inkább neki az élõ gyermeket, de ne öljétek meg! A másik azonban azt mondta: Se az enyém, se tied ne legyen: el kell csak felezni. A király erre azt mondta: Adjátok oda annak az élõ gyermeket, s ne öljétek meg, mert az az anyja."

Az a jó pedagógus, a sikeres cégvezetõ, a bölcs politikus és az erényes egyházfõ, aki a „gyermek" egészét nézi és nem engedi, hogy kár érje. Inkább átengedi másnak, inkább megengedi, hogy saját igaza csorbát szenvedjen, mint hogy oda hagyjon veszni, ami reá van bízva. Figyeljünk csak a valóságra! Számos variációban megismétlõdött és megismétlõdik a történetünk. Amennyiben mint magánszemély, vagy mint nemzet az érintettek közé tartozunk: hagyjuk újra kihajtani az Élet fája ama õsi levelét, ami Salamon bölcs ítélete. Szûrjük ki az igazi anyákat, a valódi apákat. A különbözõ csaták hevében az emberek rendszerint elfelejtkeznek magukról, újra és újra ugyanabban a csapdába esnek, mint a másik asszony, aki inkább veszni hagyta volna a csecsemõt, mintsem hogy elengedte volna. Tegyük vizsgára õket, többnyire észre sem fogják venni, majd vonjuk le következtetéseinket. Végre, ne adjuk ki kezünkbõl a kezdeményezést.

„Fent az égben" Atyánk van. Tulajdon Fiát elengedte, hogy gyermekeit, az embereket haza vigye az atyai házba. Ezek nem tudták befogadni, legalábbis a többség nem. János evangélista szavával: A tulajdonában jött, övéi azonban nem fogadták be. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága - de a sötétség azt föl nem fogta. Meggyalázták, széttépték. Isten csak nézett - szenvedett, megindult a szíve, de tekintettel ránk, akik szívünkbe befogadtuk, saját szíve csücskét elengedte. Ezáltal nekünk, gyenge embereknek adatott, hogy Isten gyermekei legyünk újra, akik hiszünk az õ nevében, életünkben pedig felvállaljuk ennek minden következményével együtt.

II.  János Pál imája