Csönd-és-vásár: lelki napok és szakmai kiállítás. Visszatekintés '99

Mindenkinek szól - az iskolástól kezdve, akinek szakmát kell választania a munkanélküli középkorúig.

A Csönd-és-vásár elsõ szakasza három (többnyire!) csöndes nap. Táborozás közben dolgozzunk azokon a lelki alapokon, amelyek szükségesek a pályafutásunkat és mindennapjainkat meghatározó döntésekhez:

Ki vagyok én? Honnan indultam útra? (családi - nemzeti - vallási háttér)
Mit érdekel legjobban? Mit szeretnék kezdeni életemmel?
Mi a hivatásom?

Második szakasza egy sátorfalu körül zajlik. Oda napi vendégek is ellátogathatnak, mivel nyílt rendezvény. Kiállítóként meg vannak híva: felsõoktatási intézmények, társadalmi és lelkiségi szervezetek, közösségek, mozgalmak, rendek, szakmai egyesületek, a munkaügyi központ, országos szolgáltatók, munkáltatók. A "vásár" emberek, aktivisták, szakmabeliek találkozója, a pályakezdõk és útkeresõk viszont akadhatnak össze olyan emberekkel, akik továbbsegítenek. Közösségre találhatnak, amely segít, hogy a szakmában helyt állhassanak.

A "vásár" eredeti anyaga, programjai
Sátorfalu
Sajtótájékoztatók

Visszatekintés '99

(Neumann Istvántól)

Megvolt a vásár nélküli "vásár". Összepakoltunk, mosogattunk, visszavittük a kölcsön felszerelést. Életembe visszatérnek a mindennapok, újra beindul a fizetett tevékenység (már csak a költségvetési hiány miatt) és a sok félbe hagyott munka foglalkoztat.

Ígéretes kezdet, vagy kudarc?

Talán mind a kettõ. Sikernek könyvelhetõ el, hogy egyáltalán megtartottuk, hogy az emberek jól érezték magukat és hogy a keretprogram több, mint a felét sikerült átmenteni a rendezvény vásár (=kiállítás) nélküli változatába. Kudarcnak számít a felsõoktatás szinte teljes kimaradása, hogy még a kisebb méretû kiállítás sem valósult meg - ezzel maga a sátorfalu nem jött létre, s hogy - ellentétben a felmérés biztató eredményével - a diákok alig-alig jelentkeztek. Akik eljöttek, vegyes társaság volt, csak kisebbik részben pályakezdõk (az eredeti fõbb célpublikum).

Az ötlet

Eredetileg a sátorfalu ötlete támadt a fejemben. Arra a sok remek egyházi közösségre, kezdeményezésre, csoportra, szervezetre, rendre, lelkiségre gondoltam, melyek magyarországi mûködésérõl értesültem. A nagyobb közönség alig-alig veszi tudomásul, bár igazán megérdemelnék. Mi lenne, gondoltam, ha egy sátorfaluban egy-egy standon bemutatkoznának, vonzó rendezvény keretében? Fantasztikus gondolatnak tûnt, de tetszett. Még aznap gondolkoztam azon, hogy miképpen lehetne megvalósítani. Késõbb egy-egy barátommal megosztottam, õk úgy vélték, hogy háromnapos lelkigyakorlattal kellene kombinálni, ami a hivatásról szólna fõleg pályakezdõknek. A találkozó második része aztán a sátorfaluban zajlana. Néhány hét múlva Budapesten elõször idegenekkel beszéltem a tervrõl és úgy mentem a téli szabadságba, hogy újévkor kezdõdik a munka. Akkortájt magamban úgy döntöttem: szorgalmazni fogom, hogy a "hivatás" témakört a legszélesebb értelemben fogjuk fel, s hogy a pályakezdõknek gyakorlati haszna legyen belõle, s nem utolsó sorban térségünknek is, a Zemplénnek és Kelet-Magyarországnak. Megmaradna az egyházi programrész, a sátorfalu pedig nyílt fórummá válna, ahova nem csak az egyházi csoportokat hívjuk meg, hanem minden olyan szervezetet és intézményt, amelynek köze van a pályakezdõknek, kiváltképpen a felsõoktatást is.

Mi történt 1999. júniusig?

A következõkben leírom a "vásár" történetét, ahogyan megéltem. Fél évig szinte kizárólag ennek dolgoztam, s majdnem úgy tûnik, az elefáns egret szült, hiszen a szervezés során mintegy dupla annyi ember belekapcsolódott, mint ahányan eljöttek, azaz legalább 300 fõ. Anélkül, hogy minden részletre kitérek, mégis átfogóan beszámolok, hogy lehetõleg minden érintett a saját területén levonhatja a következtetéseit. Néhány részlet üzemi titoknak számít - ki mikor nem tartotta be ígéreteit, ki akadályoztatott. A neveket, ha lehetett az egész részleteket igyekeztem kerülni, legfeljebb a saját következtetéseimet vontam le. Az érintettek úgyis tudják - részben többé nem leszünk kíváncsi rájuk, részben pedig kevésbé egyértelmû a helyzet, mivel több oldalról lehet nézni a dologra. Olykor igazuk van az idealistáknak, de olykor azoknak is, akik felelõsségük tudatában tartózkodnak. Néha árnyalt a kép; egyrészt merésznek kell lenni ahhoz, hogy bármi új megszülethessen, másrészt nem szabad beláthatatlan kalandokba bocsátkozni. Ki tudja, talán aki az elsõ körbõl kimaradt, késõbb annál értékesebb munkatárs lesz?

Mindjárt januártól itthon sok mindenkivel beszéltem. Akadtak szkeptikusok, realisták, lelkesek. Utóbbi két csoporttal együttmûködve, igyekeztünk Februártól elkötelezni a helyi értelmiséget és a közszereplõket a terv mellett, ami többé-kevésbé sikerült. Még jól emlékszem: amikor az elsõ szervezõi találkozót rendeztük (volna), éppen beállt a nagy februári hóesés. Ezért csökkent létszámmal jöttünk össze, de még aznap a színházban, amikor (hiába) vártuk a fõszereplõket, néhányan máris folytattuk a szervezõ munkát. Bent rekedtem Újhelyben a legdrámaiabb napok alatt, s miután kivettem a penzumomat a hólapátolásból, körútra szoktam indulni azokhoz, akiknek éppen nem volt dolguk a védelmi bizottsággal, vagy kint a pályán. Azokban a napokban többnyire kialakult a részletes program, melyik napon mi történjen.

Az egyik kezdeti vitán felmerült, hogy felmérést kellene tartanunk az iskolákban arról, vajon a diákok igényelik-e és mennyire? Erre kidolgoztam egy kis, hét kérdést tartalmazó kérdõívet, amely alapján néhány barát és tanárkolléga segítségével 5 középiskolában megkérdeztünk átlag 50 diákot. A kérdések óvatos megfogalmazása ellenére az eredmények nagyon bíztatóak voltak. Minden esetben a diákok túlnyomó többsége szívesen ellátogatna a kiállításra, s a táborban is kb. háromnegyedük részt venne. Kaptunk ötleteket is a program részletes kialakításához.

Tudtuk, hogy nincs sok idõnk már. Még a lelkesedõket néha meg kellett gyõznöm, hogy merjük megrendezni ezt a találkozó országosan. Azzal érveltem, hogy nincs sok értelme egy kis kezdetnek, helyben és kicsi létszámmal, mivel 1. kisebb-nagyobb táborokból túlkínálat van, azaz csakis az újszerû kombináció végett (lelki, szakmai, ezredforduló tematika) érdemes megrendezni, és mivel 2. a megcélzott széles szakmai spektrum helyben nem tudjuk elérni, csakis az országosan meghívandó kiállítók segítségével. Szinte egy idõben kezdtem rendszeresen megdolgozni az egész országban a kapcsolataimat, illetve azokat a helyeket és személyeket, amelyeket meglátásom szerint illene bevonni. Természetesen csak azokkal tudtam felvenni a kapcsolatot, amelyekrõl tudtam. Néhány esetben biztos késõn csak sikerült megtudnom az illetékes személyeket és szerveket.

Miután úgy látszott, hogy helyben a Zemplénben sikerült elkötelezni a terv mellett a megfelelõ embereket, nyomban kezdtem szétküldeni a meghívókat a következõ helyekhez: térségünk nagyobb munkáltatói, szakmai szervezetek, nagy országos szolgáltatók, állami és egyházi felsõfokú intézmények, egyházi rendek és lelkiségi közösségek, munkaügyi központ, felnõttképzõ és egyéb civil szervezetek, azaz mindenkinek, akinek mondanivalója van a pályakezdõknek és a továbbképzendõknek. Ahol értelmét láttam, személyesen is felvettem a kapcsolatot, akár a meghívó megküldése elõtt már. Ez a munka több, mint egy hónapba telt, persze amennyiben késõbb értesültem egy címrõl, akár májusban is felvettem a kapcsolatot. Jellemzõ, hogy többször is kellett telefonálni, postázni, faxozni a meghívót ahhoz, hogy egyáltalán valaki illetékes kezébe került. (Néhány intézmény esetében a 20. telefon után ez már nevetségesnek tûnt.) Ami a Katolikus Egyházat illeti, az Esztergomi Lelkipásztori Napok alkalmából sikerült sokat haladni, a többi egyháznál személyes és internetes kapcsolatokat próbáltam kiaknázni, valamint a sárospataki teológia réven eljutatni meghívókat. Az állami és egyéb társadalmi szervekhez egyebek közt néhány személyes budapesti és miskolci látogatás során próbáltam felzárkózni, illetve tanácsukat, esetleg közremûködésüket kérni.

Nem vártam el, hogy egyetlen meghívó levél nyomán fognak jelentkezni a kiállítók és közremûködõk, ezért a következõkkel is próbálkoztam: személyes kapcsolatok, szakmai és internetes fórumok, OM, HÖOK és egyéb szervek, szakmai, egyházi, napi és elektronikus sajtó. Bár újságíró ismerõseim nemigen bíztattak, mégis szakszerûen igyekeztem szervezni két sajtókonferenciát, igen mérsékelt sikerrel. (Az apró cikkek nyomán telefonálók bár voltak, de kézzelfogható eredménye nem volt.)

Idõközben szép színes plakátot terveztünk és szórólapot. Itt néhány szót ejtem az anyagiakról, mivel a nyomdai költség a költségszámla egyik jelentõs hányadát tette ki. Alapvetõen úgy terveztük a programot, hogy a lehetõ legalacsonyabb költségvetéssel boldogulhassunk - a kiállítás egyszerû módszerekkel, önszervezõen terveztük, a stáb önkéntesekbõl tevõdött össze. Mégis, egy ilyen nagyságrendû szervezés csupa anyagköltségben is néhány százezres kiadással jár. Eredetileg országgyûlési képviselõnk, aki vállalta a "vásár" védnökségét, szóban kijelentette, hogy tud pénzeket elõteremteni, viszont az árvíz katasztrófát láttán együttértettünk abban, hogy jelenleg minden rendelkezésre álló forrást a kárvallottak megsegítésére kell fordítani. Így egyrészt leültem, hogy a kiadásokat lefaragjam - pl. egyszínû szórólap 4-színû helyett - másrészt néhány pályázatot és támogatás iránti kérelmet adtam be. Elejétõl fogva a gazdasági életbõl való ismerõseimmel és egyéb ténykedõivel is kapcsolatban álltam, egy-kettõ nagyon is lelkesedett, s amikor 20 percre leültünk, annyi ötlet szokott összegyûlni, mint máskor egy egész hét alatt. Anyagi vonatkozásban is tippeket adtak, viszont amikor az elsõ komolyabb kiadásokra került volna sor, nemegyszer mondták, hogy nem szabad belemenni, amikor nincs meglévõ költségvetés. A felvetésemet, hogy akár személyesen vállalom a kockázatot, nem helyeselték, mások (nálam tehetõsebbek) sem vállaltak részt az anyagiakban, amit nem is kértem senkitõl; így amikor kinyomtattam még idõben a plakátokat és szórólapokat, a tanácsuk ellenére cselekedtem és egy-két embert kész tények elé helyeztem.

Az iskolai felmérés érezhetõen feldobott minket, de ki is jelenthetem, hogy a "vásár" iránti érdeklõdés nem csak a diákok részérõl jelentõs volt. Sokkal nehezebbnek bizonyult, bárkitõl írásos jelentkezést, vagy akár szándéknyilatkozatot beszerezni. Számon tartottam az olyan kijelentéseket, mint: "tudomásom szerint részt fogunk venni", "igen, érdekeltek vagyunk benne, kérem küldjön el címemre a jelentkezési ívet", így már közel ötven lehetséges kiállítónál tartottunk, beleértve pl. a legtöbb nagy országos szolgáltató. Még áprilisban bizakodó voltam, hogy ezt a számot legalább tartani fogjuk. Sajnos arról kellett meggyõzõdnem, hogy a legtöbben csak biztattak, szándékosan nem kötelezték el magukat, néhányan akár nem is vettek komolyan az egészet. Kb. havonta rákérdeztem, vajon mikor várható az írásos visszajelzés, de ahelyett, hogy elkötelezték volna magukat, az illetékesek kérdezõsködni kezdtek - ami persze jogukban áll, és amire biztatóan ugyan, de valóság szerint válaszolni szoktam. Mondtam, hogy jól halad a szervezés és jelentõs az érdeklõdés, de még májusban azt is kellett bevallanom, hogy még nem nagyon jöttek vissza az írásos jelentkezések. Erre - általában a 3. vagy 4. rákérdezéskor, 3-4 héttel a rendezvény elõtt - sorban kezdték lemondani részvételi szándékukat. Ugyanakkor májustól jöttek a nemleges értesítések a pályázatokra, nekem pedig kerestem nem volt a szervezõ munka végett és tartalékomat már ráfordítottam a költségekre, így kölcsön is kellett kérnem. Ami a legsúlyosabb, bár még idõben, húsvét után (három ízben egy-egy napos csoportmunka mellett) országosan szétküldtük a legtöbb középiskolába plakátokat, szórólapokat és kísérõ dossziét, csak egyen-egyenként érkezett egynéhány jelentkezés a táborba, diákcsoport pedig egyetlenegy jelentkezett, amely három nappal a rendezvény elõtt le is mondta részvételét. Említeném azt a tanári javaslatot is, hogy a helyi gimnázium idegenforgalmi tagozata a nyári gyakorlat keretében tevékenyen részt vállaljon a szervezésben, amire javaslatot kidolgoztam, amelyet viszont a döntéshozó figyelembe sem vett. Ez is egy olyan tényezõ volt, amely egy-két hétig nagyon bíztatott, viszont még idõben értesültem a nemleges döntésrõl. Még érdeklõdtem más gimnáziumnál, viszont akkor már végképp késõnek látszott egy ilyen akció megszervezése. Szerencsére a diákok hivatalos részvétele nélkül is helyreállt a szervezõk és segítõk névsora, bár azt meg kell jegyeznem, hogy több kezdeményezést és önszervezõdést vártam volna el egyes munkacsoportok részérõl, mert a fele igazán meg sem kezdte mûködését, illetve csupán elméleti megfontolások hangoztattak, miközben a kivitelezés terhe rám szakadt. (Ha korábban nem vállaltam volna személyesen ezt az egész rendezvényt, erkölcsileg is, anyagilag is, nem hagytam volna meg. Azért is kellett volna kicsit keményebben tudtukra adni: ha ti nem cselekedtek, magától nem lesz.) Számomra az egyik legfontosabb munkacsoport a csöndes napé volt - nagy siker, hogy végre 'majdnem' teljes létszámmal összeült, viszont még akkor, három héttel a rendezvény elõtt a személyes felekezeti hovatartozásomról kezdtek tárgyalni ahelyett, hogy a programrészleteket rögzítették volna. Így utóbbiak nagyából a tényleges szereplõk diszkrécióra volt bízva, a lelkipásztori szolgálat meg sem szervezõdött. Magyarul a csoportok feladatukat részben csak papíron, részben csak 10 %-ban végezték. (Nem tudom, mi lett volna 100-200 jelentkezés esetén? Gondolom erélyesebben megszóltam volna egy-két helyen és ismerve a magyar viszonyokat, bár nehezen, de csak tértek volna észre a megfelelõ emberek. Így viszont úgy néz ki, mint hogy ha több területen is - szervezõk is, de fõleg kiállítók - az egyik a másikra várt volna és végül is senki sem lépett. A fiatalok viszont hiába fiatalok, hiába jelezték érdeklõdésüket, talán õk is biztosra mennek, inkább a megszokott kerekvágáshoz, a bevált dolgokhoz tartanak magukat?

Közben, ami a legjobban alakult, az a keretprogramm volt. Itt többnyire ismerõsökkel dolgoztam, s bár néhány mûvész havérom esetében szintén nehéz volt, bármi biztosat megtudnom, egy olyan lelki-kulturális-szakmai program állt össze, amely a hiányzó költségvetés és egyéb viszontagságok mellett rendkívülinek nevezném. Persze ezzel is akadtak nehézségek, pl. a koncertre az egyik együttes szintén rövid tájon lemondott, a másik eljött, de a tábor híján a hallgatóság a falusiakra korlátozódott. (A napi vendégek csak Kõkapura jöttek el.) Még 2-3 héttel a rendezvény elõtt, az országos hírverés mellett számítanom kellett, hogy esetleg a meglévõ harmincvalahány mellé további jelentkezések is érkeznek, ráadásul eredetileg több, mint harminc mûvész ígényelt szállást (három csoport). Ezért nem mondtam le a lefoglalt kõkapui panziót, s még a helyi TV-ben is hirdettem az elõadásokat és programokat. Sajnos nem tudok róla, hogy bárki is eljött volna a hirdetések nyomán.

Ami szintén elgondolkodtató: arra a hírre, hogy legfeljebb néhány tucat létszámmal kerül sor a táborra és hogy a sátorfalu 10-15 kiállítóra zsugorodott össze, nemcsak hogy utóbbiaknak háromnegyede szintén lemondott, hanem a szervezõk és segítõk is sorban elnézést kértek - vagy közbejött valami, vagy úgy vélekedtek: úgysem lesz szükség rám... Akkor is le kellett bonyolítani a rendezvényt, tehát gyakorlatilag újra meg kellett szerveznem napokon belül egy csapatot. Érdekes módon nagyon rövid idõn belül beálltak néhányan, részben pont azok jelentkezték (akár maguktól!!), akik korábban sajnálattal jelezték, hogy nem áll módjukban segíteni.

A "vásári" hét

Megvolt, aki eljött, jól érezte magát, a rendezvényeken a létszám három és ötvenvalahány között ingadózott.

A nyitónapon a hét (három apácával) megmaradt jelentkezõ közül egy (!) srác jött el, az apácák jelezték, hogy útközben elromlott a Skodájuk, három fõ hírét sem adta. (Kaptak egy héttel elõzõleg levelet arról, hogy mi a helyzet.) Meglepetésszerûen megjelent a Református Kollégium kórusa - egyszer szóba került a közremûködése, viszont a végsõ harc során nem és nem értem utól a felelõseket, így hogy már nem is számítottam velük. Dicséretes módon az ötfõs közönségnek is néhány perces mûsort adtak elõ - "úgysem énekeltünk még a vár udvarán" -, ami az ünnepélyes keretét biztosította meg a nyitásnak. Aztán hárman, Varga Zoltánnal maradtunk vissza a pataki vár árkában, hogy üljük meg a legelsõ vásár emléktúráját. Szalonnát sütöttünk, megismerkedtünk Péterrel és honfoglaló elõdeinkrõl emlékeztünk. Másnap reggel ránk jött az esõ, így hogy reggeli után elhatároztuk, hogy az addig megérkezett apácákkal tartsuk meg a túra állomásait Újhelyben, a pálos-piarista kolostor falai között. Amikor az esõ egy kicsit szünetelt és a tömérdek gulyásleves után, a várost és a múzeumot is megtekintettük.

A rá következõ szerda talán a mélypont lett volna, de mivel barátaim a "Hit és Fény" közösségtõl szintén Kajatán táboroztak (sérültekkel foglalkoznak), este felé egyszerûen velük közösködtünk, s a nõvérek még este, szentmise után haza is mentek, mivel nem nagyon láttak értelmét a második részben való szereplésüknek. A nap egyik elõadója, miután a kicsi létszámról értesítettem, úgy döntött, hogy nem jön el. Helyette a reggelinél az APEH ellenõrei megleptek, akik egy kedves polgártársunk bejelentésére a találkozó helyszínére fáradoztak és kb. egy óra hosszán szórakoztattak bennünket. Miközben ezzel és más adminisztrációval el voltam foglalva, Péter megismerkedett a lemezgyûjteményemmel és meg is tekintette drótpostáját. Maradt azonban idõnk az alaposabb megismerkedésre, az apácákkal is, akik közösségi életükrõl beszámoltak. Közben a délutáni elõadó egész nagycsaládjával jött el, így még majdnem telt házunk lett. ;-)
Csütörtökre ismét telt ház volt, mivel hittanár ismerõseim elhoztak egy egész hittantábort, hogy "mentsék a menthetõt" - amit a tervezés közben még nem tudtam, valami "véletlennek" köszönhetõen az a pap, aki az eredeti elõadó helyett vállalta a délelõtti programot a hivatásról és a megtérésrõl, egyben a hittanárok jó ismerõse volt. Dél táján érkezett a felsõoktatás egyetlen képviselõje, a Nemzetvédelmi Egyetem humánosztályának a felelõse. Ez annál figyelemre méltóbb, mivel utóbbi intézmény nem éppen az elsõbbségeimhez tartózott, velük szemben csak azzal beértem, hogy nekik is küldjem el a meghívó levelet. Mivel a programnak pont vége lett és a fiatalok uzsonáztak és játszottak, néhány perc erejéig négyszemközt beszélhettem vele. Örültem a pozitív hozzáállásának és felvetéseinek. Röviddel utánna a Mûszaki Könyvkiadó területi képviselõje is megérkezett, akit Kõkapura vártam. Így pedig a hittanároknak is bemutathatta a vallástudományos és bibliai szakkönyveket, miközben a másik vendégünkkel beszéltem. Miután elköszöntünk a pap és tanár kollégáktól, valamint a hittanosoktól, felvitt Kõkapura, ahol a tiszalúci lányok a zuhogó esõ mellett már vártak ránk, s nekünk is könyvbemutatást tartott a Mûszaki Kiadó rokonszenves képviselõje. Ezt követõen társadalmi játék, beszélgetés és Biblia olvasás közben jobban ismerkedtünk össze.

A vizes idõjárás mellett úgy gondoltuk, hogy az egyetlen kölcsönkért nagysátrat sem fogjuk felállítani. (Elõször azt mondtuk, sátorfalu helyett sátortanya lesz, s legalább a szimbolikus sátrat hozattam el egy atyai barátommal.) Pénteken viszont annyira kitisztult az idõ, hogy még rövid gyalogtúrára is vállalkoztunk, s az elõadásokat a kertbe lehetett költöztetni. Szóval vásár nélküli "vásárt" tartottunk - pardon, könyvvásár azért volt, mert még az Advent Keresztény Közösségtõl jöttek a miskolci fiatalok több kartonnal tele vallási és mûvelõdési könyvvel. Az elõadók azért megérdemelték volna, hogy ha 10-nél nagyobb hallgatóság gyûlt volna össze - sõt a szombat délutáni kiváló elõadáson csak négyen voltunk az elõadóval együtt - a hirdetésekre pedig nem jött senki és még a szervezõk és ismerõsek közül csak elszigetelten jelentek meg. Péntek este Péterrel és Kálmánnal Patakra mentünk a Bornapok keretében rendezett Kaláka hangversenyre. Pétertõl ott búcsúztam, a kispataki közösségi házban aludt, mivel a szombat délelõtti gyorssal szándékozott elutazni. Utolsó kérdése volt: "Jövõre is lesz vásár? Mert eljövök..." A szombat esti, saját hangversenyt, ha csak ez lett volna, szívesen jobban szerveztem volna meg. Így a TV hirdetésen kívül csak 1-2 ismerõsnek szóltam, és az egyik sráccal csütörtökön még egy A4-es plakátot állítottunk elõ a "Ready Teddy" együttesnek, amelyet Pálházán, Kajatán és Filkeházán kitettem. (A másik, hajdúböszörményi zenekar egy héttel korábban lemondta részvételét.) A baptista fiatalokból álló, amatõr, de "profiül" szereplõ együttes rövid áramszünet után szépen elõadta repertoárját az újhelyi mûvház a kultúrház udvarán felállított színpadán, körülbelül a fél falu elõtt. Utána a mûvészek még személyesen is beszélgettek a hallgatósággal. Mivel a táborozók és a kõkapui napi vendégek közül úgysem maradt senki a hangversenyre, s az együttes is nyomban indulni akart, vásárbuli helyett Papp Laci névnapját ültünk, ott a szomszéd portán kitáncolhattunk magunkat.

Az APEH-os poén mellett a másik legfurcsább baklövés az volt, hogy Tamásék Miskolcról, akik a "falusi mozit" vállalták, tényleg eljöttek - de Kajatára, bár errõl sosem volt szó, mivel csü. déltõl ott semmilyen program már nem volt hirdetve, a szombati hangversenyen kívül. Szegények jól beáztak, mire este busszal és gyalogosan odaértek és állítólag meg is találták az üres közösségi portát. Valaki aztán a kocsmáról odavezényelhette õket a felsõ portához, ahol a Hit-és-Fényesek tartózkodtak. Feri atya még este nyomban fel is vitte õket Kõkapura, meg is látták a fényt a panziónál - az ajtó pedig nyitva is volt, csak éjfél után zárták - de nem merték, rányítani az ajtót, vagy kopogni az egyik ablakon. Mivel kívülrõl nem láttak senki ismerõst, vissza mentek Kajatára, ott aludtak a földön, s péntek de. haza tértek Miskolcra azzal, hogy nincs ott semmi, mire persze az egész, szombatra várt miskolci csoport sem indult útra.
Vasárnapon záró ünnepségre már nem került sor, program és publikum híján, de kint tartózkodtam a helyszínen. Jól is tettem, mert délben még eljött az egyik ismerõs család Patakról; az apa egyszer az utcán mondta, hogy õk is jönnek majd vásárt nézni. El is jöttek, de családi kirándulás és jó kis beszélgetés lett belõle, így egy üdítõ mellett "hivatalosan le is zártuk" a legelsõ Csönd-és-vásárt.

(Folytatom)

Elemzés

Mi is történt valóban? Van-e esélye az ötletnek? Miképpen lehet megvalósítani az említett célokat (pályakezdõk stb. megsegítése, vidék felzárkóztatása, lelki kérdések érvényhez jutattása az elanyagiasodott társadalomban) a mai, magyarországi feltételek között? Ehhez minden jó szándékú kritikát és megjegyzést szívesen venném a kedves megfigyelõk részérõl. Minél konkrétabb, annál szívesebben.

A jövõ?

Részben az eredeti elképzelést rekonstruálni lehet az elhangzottakból, valamint a 2000-res oldalon közzétett idõtervbõl. Egyik kedves barátom annak a reményének adott hangot, hogy néhány évig nem fogom foglalkozni az ekkora marhaságokkal. Mivel a nyomorúságot el szeretném kerülni, abban egyetértek, hogy ilyen felállásban mint '99-ben már nem vállalok semmit. Ennek ellenére kiváló és egyedülálló, hiánypótló ötletnek tartom a vásárt, minek kár lenne elvesznie. (Különben jellemzõ is rám, hogy elõbb-utóbb véghez is viszem, minek egyszer nekiláttam.)

Szeretnék még az idén tisztázni, vajon az eredeti idõterv szerint a Millennium jegyében folytatjuk a kezdeményezést, vagy pedig csak minimum 3 év elteltével kezdjünk neki újra. Mivel lehetõleg kitartom az eredeti elképzelések mellett, nyilván rokonszenveskedem elõbbi megoldás mellett, viszont 3 fontos feltétel mellett:

Elõre biztosítva legyen az induló költségvetés.
A felsõoktatás kötelezze el magát a rendezvény mellett.
Legyen konkrét elképzelés a logisztika és a marketing lebonyolításáról, lehetõleg egy-két erõs partnerrel.
A titkárságot nem vállalom, csak beindítanám és bedolgoznék. Meg kellene tehát teremteni legalább egy félállást, mivel senkitõl sem várható el, hogy szívességbõl annyi idõt szánjon rá, mint én az idén.

(Megjegyzem, hogy azért nem vállalnám még a fizetett titkárságot sem, mert jobban szeretnék felkarolni a kajatai közösséget. Ehhez képest a vásár legfeljebb egy mellékvágány - néhány tekintetben egybe esik a közösségi célkitûzésekkel, néhányan be is segíthetnek a közösségiek, de ennyi.)

Minden egyéb kérdésrõl, mint pl. a helyszínrõl, és a kivitelezõ személyekrõl egyeztetni lehet.

Annak lenne értelme, hogy minden iskolás nemzedék számára lehetõséget biztosítsunk, hogy vegyenek részt a vásárban. Amennyiben a rendezvénysorozat továbbá is alacsony költségvetéssel és önkéntesekkel, civil kezdeményezésként szervezzük meg, elég nagy teher lenne a 3-évente történõ megrendezése. (Így a fõbb visszatérõ segítõk közben levegõhez jutnának, azoknak a diákoknak pedig, akik elõször lemaradtak, még egy esélye lenne, hogy vegyenek részt.) Hogy ha a nyugati Student Fair / Bildungsmesse mintáján szervezett rendezvényt teremtenénk belõle, akkor elengedhetetlen a központi úton megszervezett költségvetés és az állandó, profi csapat, illetve mb. vásáriroda.

A "vásár" eredeti anyaga:

A Mega-Esemény a Mega-Karácsonyhoz (2000-1000). Elsõ sorban nem nagy buliról van szó, hanem szinte korlátlan kilátásokról. Nem egy meglepetés vár Rátok...! jelvény

A jelvényt Lackó Anita (Sárospatak) grafikus mûvész készítette Bükki Béla (Hollóháza) ötlete nyomán. Csönd-és-vásár: lelki napok és szakmai kiállítás, egyben.
Mindenkinek szól - az iskolástól kezdve, akinek szakmát kell választania a munkanélküli középkorúig.
„Keresztények" vagyunk-e, a názáreti ácsmester követõi? Ha igen - kereszténynek tartom magam: szakmai életemre lebontva, ez mit jelent? Ha nem - személy szerint nem vagyok keresztény: kultúránk keresztény értékei közül, mi az, amivel azonosulhatok, mitõl idegenkedek?

A Csönd-és-vásár elsõ szakasza három (többnyire!) csöndes nap. Táborozás közben megdolgozzuk azokat a lelki alapokat, melyek szükségesek a pályafutásunkat és mindennapjainkat meghatározó döntésekhez:

Ki vagyok én? Honnan indultam útra?

Mit érdekel legjobban? Mi az, amit szeretek csinálni?

Mit szeretnék kezdeni életemmel?

Mi a hivatásom?

Második szakasza egy sátorfalu körül zajlik. Oda napi vendégek is ellátogathatnak, teljes mértékben nyílt rendezvény. Kiállítóként meg vannak híva: felsõoktatási intézmények, társadalmi és lelkiségi szervezetek, közösségek, mozgalmak, rendek, szakmai és egyéb egyesületek, munkaügyi központ, országos szolgáltatók, munkáltatók. A "vásár" emberek, aktivisták, szakmabeliek találkozója, a pályakezdõk és útkeresõk viszont akadhatnak össze olyan emberekkel, akik továbbsegítenek. Közösségre találhatnak, amely segít, hogy lelkileg és szakmailag állhassanak helyt a pályán.

A részletes programhoz

Programvázlat:

Hétfõ, 1999. június 21.
Érkezés a délután folyamán. Recepció: Sárospatakon a vasútállomásnál, illetve a várnál. A korán érkezõknek Sárospatakon városnézésre és strandolásra nyílik mód.
Hat órakor tábornyitás. Megismerkedés, csoportok alakítása.

Kedd, 1999. június 22.
Hajnalban indulás: gyalogtúra történelmünk eredeti helyszíneihez. Minden állomáson akció - "megtörténik" a történelem! A túra célpontja: a hegyközi Filkeháza és Kajata.
Vezeti: Varga Zoltán Sch.P. igazgató úr.
Este Filkeházán görögkatolikus vespera, Kajatán az elõkészített táborhelyek elfoglalása.

Szerda, 1999. június 23.
Csöndes nap: a lelki alapok. Egyéni és kiscsoportos programok, elõadások. Meghívott elõadók: Kókai Csaba (református lelkész, Hernádcéce) és Marincsák László (görögkatolikus egyetemi lelkész, Debrecen). Este táncház.

Csütörtök, 1999. június 24.
Ünnep (Keresztelõ János születése). Lelki és kulturális program Kajatán. Meghívott elõadó: Pankótai József (r.kat. lelkész, Újfehértó).
Délután négy órakor Kõkapun a sátorfalu nyitása. Este barátságos foci mérkõzés

Péntek, 1999. június 25.
Kiállítás a sátorfaluban, Kõkapun - benne és körülötte zajlik az élet (kulturális és szakmai keretmûsor).
Este a kajatai táborban keresztáhitat, szombatkezdés, tábortûz mellett kicsendülés.

Szombat, 1999. június 26.
A kiállítás és a programok folytatása. Ökumenikus istentisztelet, keretprogramok. Egyéni szakmai és lelki tanácsadás, beszélgetés lehetõsége. Este meglepetés buli.

Vasárnap=Vásárnap, 1999. június 27.
A "vásár" folytatása, záró rendezvényei. Elõtte: szentmise és istentisztelet.
Táborbontás, hazautazás.

Otthon: folytatás

Vezérfonal:

kedd - a magyarok története, azonossága szerda - a magyarok megtérése, keresztény azonossága csütörtök - a személyes megtérésem: elhatározása, megerõsítése, megünneplése péntek - hova tovább? hivatásom a szakmai életben szombat - a jövõ ma kezdõdik! vasárnap - küldetésem van

Vegyetek Ti is részt - kiállítóként, útkeresõként, elkötelezett magyar keresztényként.

Ne habozz, jelentkezz!
Csoportos jelentkezés

Egyéni jelentkezés

Kiállítók jelentkezése

A jelentkezést e-mailbe csatolva, vagy kinyomtatva postai úton el lehet jutatni.

Gyakorlati tudnivalók

Javaslat:
kerékpáron is el lehet jönni!
Aki drótszamáron érkezik, külön elismerésben részesül!!

A Csönd-és-vásár névjegykártyája:
A találkozó mottója: 2000 ÉVE HÍV ...a názáreti ács!
                                  Holnapra csak tervezni lehet, ma azonban már cselekedhetsz!
Ideje: 1999. június 21-tõl 27-ig (2000-ben, 2001-ben "repeta")
Megnevezése: Csönd-és-vásár
Helyszínei: Hegyalja, Bodrogköz, Hegyköz - Kajata + Kõkapu
Programvázlat:
a) lelki napok, stációs, történelmi emléktúrával összekötve
b) ünnep: Keresztelõ János születése
c) sátorfalu kialakítása, szakmai kiállítás a pályaválasztásról, illetve a hivatásról
Résztvevõk: diákcsoportok, pályakezdõk, munkanélküliek, lelkileg-szakmailag érdekeltek
Kiállítók: szakmai és egyéb egyesületek, szövetségek, rendek, lelkiségi mozgalmak, egyházi és egyéb fõiskolák, egyetemek, egyetemi tanszékek, intézmények, alapítványok, fõbb országos szolgáltatók, környezetvédõ szervezetek, mindenféle hasznos szervezõdés, ...

Ez a névjegykártya itt fedezehtõ fel három példányban, A4-es oldalon történõ kinyomtatás céljából. A névjegy hátsó oldalára a címeket nyomtassuk (2. oldal), a címek alá az összekötõk saját nevüket írhatják, v. pecsételhetik fel.

TÁVLATOK!

A Csönd-és-vásár kajata egyik hozzájárulása a Nagy Jubileumhoz - Millenniumhoz (2000 éve született Krisztus - 1000 éve magyar keresztény állam). Ezért terv szerint nem 1999-ben csupán kerül rendezésre, hanem 2000-ben és 2001-ben „repetára" lehet számítani. Elképzelhetõ, hogy késõbb nem évente, de rendszeresen szervezzük meg - úgy, hogy minden iskolás nemzedék részt vehessen benne.
1999: a magyarok ÉRKEZÉSE 2000: a magyarok EURÓPÁBAN - és a föld

2001: a magyarok, az emberek ÉGI hazája

H í r e k :

Sajtótájékoztatok

Távirat: A "vásárt" megtartottuk, alig maradt az eredeti elképzelésbõl, jól éreztünk magunkat, lényegében a keretprogram meg volt tartva összesen százvalahány részvevõvel. A jövõre nézve, nyitott kérdés. Részletes leírás az 1999. évi elsõ Csönd-és-vásárról.

Következnek a régi hírek:

Húsvét, illetve Pünkösd után szétküldtük a plakátokat és szórólapokat a magyarországi középiskolákba. A visszhang sajnos - a felmérés eredményével ellentétben - nagyon gyér volt. Úgy látszik, bár a diákok nagy többsége szívesen részt venne, súlyosabbak az egyéb tényezõk, mint pl. szûlõ, tanár, barát, távolság, idõzítés, egyéb programok és talán más, ismeretlen tényezõk. Szúrópróbánk azt derítette ki, hogy néhány iskolában ki sem tették a plakátot, másokban viszont legalább azt tették meg. Ennek ellenére nagyon kevés jelentkezõ csak van távolról, úgy hogy a tábor kisebbnek sikerül és a térségbeliek túlsúlyban lesznek.

A kiállítóknál hasonló a helyzet, pl. az összes országos szolgáltató lemondta részvételi szándékát, a Posta csakis azért lesz jelen, mert alkalmi postahivatalt rendeltünk. A felsõoktatásból örülhetünk, hogy ha végre a Miskolci Egyetem elszánná magát a kilátásba helyezett részvételre (írásban még nem adták meg). Ami viszont jól alakul, az a kulturális és szakmai keretprogram. Nagyon sokrétû és színvonalas mûsorral várjuk a vendégeket és csak remélhetjük, hogy a táborozókon kívül sok napi vendég ellátogat majd. Szándékunk, hogy a meglévõ emberekkel és lehetõségekkel a lehetõ legjobb kezdete legyen a vásárnak és hogy a jövõre nézve az idei tapasztalatokból tanuljunk.

Kõkapun lesz a "vásár", a vadászkastély melletti réteken. Oda közlekedik a pálházi kisvonat! Kõkapu a Károlyi család birtokában volt, késõbb erdészeti üdülõ, ma azonban idegenforgalmi létesítmény. Festõi fekvése döntõen hozzájárul a sátorfalu sajátos hangulatához. Még családi látogatás céljaként is ajánlható.

A sátorfalu az elképzeltnél kisebb méretû lesz, ami nem feltétlenül baj a szervezésre nézve. (Azt kell mondanom, hogy itt az irodában rengeteg pénzt és idõt "pazaroltam" azzal, hogy utána járjak a szétküldött, legtöbbször állítólag meg-sem-érkezett meghívóknak. Ezt az idõt szívesebben a sátorfalu megtervezésébe fektettem volna.) Aki spontánul elszánja magát egy zempléni kirándulásra, még most is jelentkezhet kiállítással, programmal, vagy intézmény / csoport képviseletében. Spontán hozzájárulásoknak is helyt ad a falu, viszont a programba csak azok kerülnek, amelyekrõl legkésõbb péntekig, június 18-ig értesítést kapok.

Kõkapu elõtt emléktúra és kétnapos tábor Kajatán, ami keretében alapvetõ döntéseink lelki alapjain dolgozunk.

Csoportok ellátogathatnak napi, illetve két-három napi vendégként a faluba. Szállás: hálózsákos, a túristaház hálóiban vagy a pálházi általános iskolában. Étkezés: egyénileg a sátorfaluban (bogrács, büfék, étkezõk), vagy a kõkapui étteremben. Egyetlen közlekedési bérlettel igénybe lehet majd venni a kisvasutat és minden különjáratot a Hegyköz és Sárospatak között. Ára: napi felnõtt 400,-, diák 300,-; háromnapos felnõtt 700,-, diák 400,-. A hatnapos tábor díja tartalmazza a háromnapos bérletet.

Hörcsik Richárd egyháztörténész, országgyûlési képviselõ vállalja a "Csönd-és-vásár" védnökségét.

A Mûvelõdés Háza, Sárospatak a "vásár" szakmai tanácsadója. A gyakorlatban az intézményi hátteret és a pénzügyi lebonyolítást állják és néhány munkatárs személyes közremûködést is vállal. (Költségvetésük nem teszi lehetõvé bármi mértékû anyagi támogatást.)

Ugyanazon a hétvégén Sárospatakon a Bornapokat rendezik meg. A két rendezvény szervezõi kapcsolatban állnak egymással, így a híres hegyaljai borászat iránt érdeklõdõk egy sárospataki kirándulás során megtalálhatják számításukat. Sárospatak és Pálháza kisvasút megálló között különjáratokat indítanak, így a két rendezvény részvevõi mindkét helyszínre látogathatnak el.

A felmérést hét középiskolára terjesztettük ki. Az elsõ ereményeknél még nagyobb arányban jelezték a diákok, hogy részt vennének a találkozón - még akkor is, hogy közben konkrétabbá tettük a kérdést: ahelyett, hogy "érdekel-e a részvétel?" úgy szól, hogy "részt vennél-e?" Vezetnek a zempléni középiskolások, akiknek 96 %-a eljönne a kiállításra, jó háromnegyede részt venne a hatnapos táborban. (A miskolci eredmények alapján is a diákok döntõ többsége szívesen ellátogatna a "vásárra", az egész heti találkozó az ottani diákok kétharmadát érdekelné. A szervezésben miskolcon minden hatodik diák vállalna részt - a zemplénben minden negyedik.) Az alapvetõ lelki kérdéseket jóval több, mint háromnegyede fontosnak, vagy nagyon fontosnak tartja a pályaválasztásra nézve. A kulturális keretprogramot illetõen, fõ a sokoldalúság: az elõterjesztett lehetõségek miskolcon mind népszerûek, egyik sem emelkedik ki lényegesen, a Zemplénben pedig vezet a tábortûz (vidám est) és a filmvetítés, a költõi rendezvény és a klasszikus hangverseny rovására. A kiállítás iránti érdeklõdés annyira egyértelmû, hogy gyakorlatilag kivétel nélkül minden "nemmel" válaszoló szükségesnek tartotta, hogy válaszát indokolja. (Általában az érettségizõk felvételiznek, mások már pontosan tudják, mit akarnak csinálni, vagy más nyári elfoglaltságuk van.) A diákok szavazata számunkra megbízás!

Javaslat született arra, hogy jövõre, 2000-ben a sátoraljaújhelyi "Magyar Kálvárián" szereplõ városokból egy-egy diákdelegációt látnánk vendégül, vegyes nemzeti összetétellel.

A Munkaügyi Központ saját standdal vesz részt a "vásáron", közremûködik a szakmai továbbképzések területén tanácsadással és közvetítéssel. A nagysátorban "kihelyezett kirendeltség" mûködik majd, ami keretében egyfajta állásbörze lesz.

Márciusban az egyetemek és fõiskolák meghívó levelet kaptak, hogy kiállítóként képviseltessék magukat. Sajnos hiába számítottunk személyes kapcsolatainkra és az országos nyilványosságra, az idén nem biztosított a széles felsõoktatási spektrum - örülhetünk, hogy ha egyáltalán képviselteti magát egy-két intézmény. A jövõre nézve biztosan nagyobb mértékben konzultálni fogunk a meglévõ struktúrákkal, mint pl. a rektorok és a fõigazgatók konferenciájával. Ennek mikéntjérõl az idei tapasztalatok kiértékelése során kell döntenünk.

Az Oktatási Minisztérium Felsõoktatási Fõosztálya és a Hallgatók Önkormányzata Országos Konferenciája (HÖOK) elnöksége erkölcsileg támogatja a "vásárt".

Középiskolai diákok és pedagógusok tematikus standdal vehetnek részt a kiállításon, szakközépiskolák - amennyiben kívánják - saját szakterületeit is mutathatják be. (Az egyes középiskolák, mint intézmény nem lehetnek kiállító.)

Bõséges kulturális keretprogram készül. Ehhez még várunk mûvészek és diákcsoportok jelentkezését - színvonalas produkciókkal, ötletekkel és felvetésekkel.

A jelentõs szervezési kihívások megoldásához munkacsoportok alakulnak, jelenleg a szervezeti egységek száma 11.

Két gondolat: gyakran azzal lehet szembesülni, hogy ha valamit elsõ alkalommal megszervezünk, hogy több a jelenlévõ szervezõ, mint a résztvevõk száma. Ez igaz lehet komoly intézményi háttérrel, vagy közismert személyiségek által rendezett találkozókra is. A "vásár" iránt viszont oly jelentõs volt az érdeklõdés, hogy azt képzeltünk el néhányan, kapásból nem csak több száz, hanem több ezer részvevõje és látogatója lehet a "vásárnak". Most (június közepén) már látjuk, hogy nem így lesz, hanem a miénk is kis kezdet lesz, reméljük viszont, hogy jól fogunk magunkat érezni és jó alapot sikerül lerakni a jövõre nézve. Költségvetésünk minimális, gyakorlatilag mindenki mindent ingyen megtesz. Három pályázatra nem kaptunk semmit, csak egy van hátra, amennyiben ez sem jön be, csak a személyes kölcsön maradna. A szervezõ csoportokon belül volt kommunisták közremûködnek egyházi személyekkel, idealisták menedzserekkel, fiatalok idõs mamákkal, tanárok a gazdaság szereplõivel ... Már csak ez kész csodának tûnik, adj' Isten hogy a szkeptikusoknak ez az egyszer nem lesz teljesen igazuk! Más: nincs különbség egyházi és állami középiskolák között - mindenütt a diákok döntõ többsége szívesen és konkrétan részt venne még a lelki programon is (ui. - és nem jelentkezik jelentõs számban...). A fiatalok nagy részének komoly egyházi háttere nincs. Mint keresztények és egyháziak: készen állunk-e, hogy vállaljuk ezt a kihívást? Komolyan vegyük-e ezeket a fiatalokat és hallgatunk-e rájuk, vállaljuk-e, hogy velük együtt feszegessük a lelki alapkérdéseket, mintegy közösen "építgetve az õk egyházát"?

Tájékoztató a sátorfaluról

A l é n y e g :

A Csönd-és-vásár második része nyitott rendezvény. Helyszíne egy sátorfalu. Jellege nem kereskedelmi. Mindenki ellátogathat, sok mindenki kiállíthat. Fõbb célja, hogy a pályakezdõk, munkanélküliek, többre vágyódók értesülhessenek a szakmai lehetõségek felõl: felsõfokú tanulás, szakmai képzés, önálló vállalkozás, .... Ugyanakkor szívesen látunk minden olyan kiállítót, aki - a szakmai döntésen túl - az élet olyan alapvetõ területeire hívja fel figyelmünket, mint: a család, az ifjúság, a nemzet, a természet, a szociális érzékenység, a lelkiség, a hagyományok, az európai egység, a népek közötti megbékélés, a fogyasztók védelme - a lista folytatható. Olyan vállalatok és országos szolgáltatók is bemutatkozhatnak, amelyeknek komoly érdeke a humánerõ fejlesztés.

M a g á r ó l a f a l u r ó l :

A „vásár" másik értelme, hogy találkozzanak az emberek: szakmabeliek, útkeresõk, tanácsadók, leendõ fõnökök és munkavállalók, tanárok és kutatók, szervezetek és csoportok képviselõi, vagy egyszerûen magyarok és emberek, akik tegnap még azt sem tudtak egymásról, hogy léteznek. Ehhez meg szeretnénk teremteni a megfelelõ légkört.

A „faluban" - saját neve is lesz - minden található, ami egy igazi, élõ községhez kell. Például mûködõ postahivatal, saját díszpecséttel, remény szerint kis postatörténeti kiállítással - ahol nem csak üdvözlõ lapot lehet feladni, hanem azt is meg lehessen tudni, hogy milyen beosztásokban dolgoznak a Magyar Posta Rt.-nél és az ember mit tanuljon, hova jelentkezzen, hogy felvételt nyerjen. Második példa: a „vásár" második szakaszá-ban a táborozók és a napi vendégek maguk dönthetik el, hova és mikor térjenek be, mit étkezzenek. A falun belül önkéntesek többféle falatozót és étkezõt üzemeltetnek.

A s t a n d o k . . .

... egyszerûek legyenek és vonzóak. Elég egy nagyobb családi sátor vagy egyéb fedett stand, két vagy három ember, egy kis tájékoztató anyag és egy-két jó ötlet. Az egyes standok öt méternél szélesebb ne legyenek. Áram lesz, asztalt és korlátozott mennyiség sátrat bérelni lehet, más infrastruktúra csak külön egyeztetés alapján. Az elhozott anyagból önálló kis kiállítást rendezzenek, a lényeg viszont a tanácsadás: hogy valaki ott legyen, aki kompetens személy és akivel szóba lehet állni. Elõnyös, hogy ha a standon belül valami történik: kis játékot például, vagy vetélkedõt ki lehetne eszelni, ...
Egy tipp: bõséges keretprogram készül. Amennyiben több fõbõl áll a csapat, felváltva élvezhetik!

Keresztény szemszögletbõl: a „vásár" mind arról szól, ami hozzátartózik hivatásunkhoz.

Vissza a kajata honlaphoz

A jelvényt Lackó Anita (Sárospatak) grafikus mûvész készítette Bükki Béla (Hollóháza) ötlete nyomán.

A plaktát Borsi Antal és Csaba (S'patak / Nyíregyh.), N. István (Kajata) és Katona Rezsõné (Saújhely) mûve.